Az elektronikus kereskedelem joga

Dátum
2014-04-16T06:43:27Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Az elektronikus kereskedelem kialakulásának eszköze az Internet megjelenése volt. Ezeket a hálózatokat ma már világszerte több milliárdan használják. Az amerikai Federal Trade Commission részére 1999 márciusában készített összefoglaló alapján 1998 elején a fogyasztóknak még csak 1 %-a, míg egy év múlva már 10 %-a használta az Internetet vásárlásra. „Az elektronikus kereskedelem olyan üzleti tevékenység elektronikus lebonyolítását jelenti, amely adatok (szöveg, hang, kép) elektronikus feldolgozásán és átvitelén alapul. Az elektronikus kereskedelem számos különböző tevékenységet foglal magába: áruk és szolgáltatások elektronikus forgalmazását, elektronikus pénz átutalását, elektronikus értékpapír-kereskedelmet, elektronikus fuvarlevelek kiállítását, kereskedelmi árverések bonyolítását, közbeszerzést, direkt marketing és ügyfélszolgálati tevékenységet, stb. Az elektronikus kereskedelem az elektronikus gazdaság egyik leggyorsabban fejlődő területe, ez egyaránt vonatkozik a technikai, technológiai megoldásokra, az egyre újabb szakterületeken történő megjelenésre és az alkalmazható üzletpolitikára is. Dolgozatom írása során igyekeztem az elektronikus kereskedelem legfontosabb elemeinek, részeinek a bemutatására, a legfontosabb irányadó szabályok megismerésére, és napjaink legaktuálisabb problémáinak rávilágítására.

Leírás
Kulcsszavak
elektronikus, kereskedelem
Forrás