A pályakezdő munkanélküliek helyzete Debrecenben

Dátum
2014-04-17T10:10:44Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatom témája a pályakezdő munkanélküliek helyzete, a témát általában vizsgáltam illetve nagy hangsúlyt fektettem a Hajdú-Bihar megyei és debreceni vonatkozásokra. Fontosnak tartottam, hogy olyan dologról írjak, amit mindenki ismer illetve meghatározó szempont volt az aktualitás is. A dolgozatom első felében a munkanélküliség problémáját vizsgáltam általában, valamint annak alakulását Magyarországon, és Debrecenben. A második részben a pályakezdő fiatalokra levetítve írom le a tapasztalataimat, igyekeztem bemutatni a jelenlegi helyzetüket, esélyeiket, levezettem az általam vizsgált területtel, Debrecennel kapcsolatos kutatási tapasztalataimat a célcsoporttal kapcsolatosan. Ezt követően pedig, lehetséges megoldásokat kerestem, melyek segíthetik a fiatal munkanélküliek elhelyezkedési esélyeit. Vizsgáltam a probléma kialakulásának okait, célcsoport támogatására szervezett programokat. Debrecenre vonatkozóan a témával kapcsolatos adatokról a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjában érdeklődtem személyesen, ahol kézséggel álltak rendelkezésemre és válaszoltak az általam feltett kérdésekre. Saját kérdőíves és interjús kutatásaim során megpróbáltam felmérni a lakó helyemen, Debrecenben élő pályakezdők véleményét a probléma kapcsán. Többek között érdeklődtem a munkakeresési tapasztalataikról, szokásaikról illetve, arról, hogyan látják a hazai helyzetet, mik kilátásaik, jövőbeli terveik. Az interjú illetve kérdőív alanyok segítőkészek voltak, szívesen fejtették ki álláspontjaikat. A választásom azért is esett erre a témára, mert véleményem szerint a társdalom egyik legnagyobb problémája és sürgősen megoldásra váró helyzet, mely hazánkat is nagymértékben sújtja. A dolgozatom megírásához segítségül voltak a témával kapcsolatos szakirodalmak, tanulmányok illetve a statisztikák adatai.

Leírás
Kulcsszavak
pályakezdő, munkanélküliség
Forrás