Az elektronikus ügyiratkezelés elméleti és gyakorlati folyamatai a jogszabályok tükrében

Dátum
2014-04-28T13:12:56Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

2008-ban, mikor az előző szakdolgozatom készítettem, az elektronikus ügyiratkezelés bevezetéséről, nagy reményekkel tekintettem a jövőbe. Az elméletben megtervezett lépések, a jogszabályok változása arra engedett következtetni, hogy az iratkezelés az ósdi papír alapú iktatás, és az elavult iktatórendszerek után forradalmi változásokon fog keresztülmenni. Elképzeltem, amint egy kattintással nyomonkövethetővé válik az irat helye, és perceken belül a kezünkben lesz ténylegesen, papír alapon. Írtam a digitalizálásról, az elektronikus aláírásról, mely akkor oly közelinek tűnt.

Mára már átéltem a tanúsított iratkezelő bevezetésének nehézségeit, és a gyakorlatban történő alkalmazásának korlátait is jól látom. Az elektronikus ügyiratkezelés számos előnnyel is jár, de a gyakorlati nehézségekre is rávilágítottam dolgozatomban. Kiemelve a gyakorlati nehézségeket, a jogszabályok tükrében, megpróbáltam rávilágítani arra, hogy talán lehet megoldás a felsorolt problémákra. Egy esetleges informatikai fejlesztés lehetővé tudná tenni, hogy a lépések egyszerűbbek, gyorsabban elvégezhetőek – esetleg, ahol lehetséges automatikusak – legyenek.

Leírás
Kulcsszavak
elektronikus, ügyiratkezelés
Forrás