A felnőttek tanulás-módszertani fejlődése tanulási életútjuk során

Dátum
2014-04-30T07:33:53Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom kiindulópontja az volt, hogy a manapság egyre több képzésben részt vevő felnőtt tanulók, (akik akár belső, akár külső motiváció miatt vesznek részt a felnőtt-oktatás, felnőttképzés területén) vegyék észre az előttük álló megannyi lehetőséget. Gondo-lok itt a validációra, illetve a különböző tanulási módszerekre. A munkaerőpiac ma már megváltozott követelményeket támaszt a munkavállalók felé, amelyhez ha nem alkalmaz-kodik az egyén, akkor kiesik, vagy be sem kerül a munkaerőpiacra. A folyamatos tovább-képzésre szüksége van a társadalomnak. Ebből az elméletből kiindulva tartom aktuálisnak szakdolgozatomat. A szükséges továbbképzések számából kiindulva a validációs rendszer szükségszerű az egyén tanulói életútjába, amely ezzel a rendszerrel jelentős mértékben megkönnyebbül. A továbbképzéseken való részvételt és annak eredményességét pedig jelentősen megkönnyíti, ha tudunk olyan praktikákat, hogy hogyan és milyen módszerrel érdemes jegyzetet készíteni, vagy, hogy milyen időközönként érdemes szünetet tartani tanulás közben ahhoz, hogy a már megtanult információk ne vesszenek kárba. A strukturált időbeosztás elkészíté-se kulcsfontosságú lehet a tanulás eredményességét tekintve, amelyet sok diák nem gondol fontosnak (kutatásom alapján). A felnőtt (nappali illetve levelező tagozatos) hallgatók oktatásmódszertani különbségét oktatói oldalról vizsgáltam szakdolgozatomban, amely során sok meglepő eredményt kap-tam. A két tagozat különbségét oktatásszervezői oldalról is megvizsgáltam, amelyet azért tartottam relevánsnak, hiszen az andragógia szak végeztével én is ezt a munkakört fogom betölteni. Erről az oldalról megközelítve a témát teljesen más információkat tudtam meg a két tagozat különbségéről, mint az oktatói oldalról, így azt tudom mondani, hogy a nappali illetve levelező tagozatos hallgatók oktatásszervezői szemszögből való rátekintés kifejezet-ten hasznos volt. Empirikus kutatásomat végül a Debreceni Egyetem Orvos – és Fogorvostudományi Kar hallgatóinak tanulásmódszertanával zártam, amelynek eredmé-nyében számos módszertani különbségre derült fény. Érdemes tehát észrevennünk, a mai világban elengedhetetlenül fontos, hogy ténylegesen tudjunk tanulni, illetve, hogy a már meglévő tudásunkat fel is tudjuk használni mind a munkaerőpiacon, mind pedig az oktatás területén. Ezek a tényezők segítenek minket hozzá, hogy aktív részesei legyünk a Life Long Learning fogalomnak.

Leírás
Kulcsszavak
tanulás, módszer
Forrás