A zene terápiás hatása a depressziós tünetek kezelésében

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A depresszió korunk egyik kiemelt figyelmet érdemlő betegsége. Előfordulásának gyakorisága, főleg a felnőtt korosztályban, hatalmas gazdasági és szociális terhet ró a társadalomra. Kezelésében a farmakoterápia dominál, aminek esetleges mellékhatásai vagy hatástalansága miatt helyet kapnak újabb komplementer kezelések is, mint pl. a zeneterápia. Jelenleg kevés adat áll rendelkezésünkre a zene pontos hatásmechanizmusáról és a hatás mértékéről, de az eddigi kutatási eredmények bíztatóak. Dolgozatomban a standard terápiával kombinált zeneterápia hatását tükröző eredmények rendszerezésére törekedtem, azokat a kizárólagos standard kezelés eredményeivel is összehasonlítva. Szakirodalom-kutatásomhoz a Pubmed és a Medworm adatbázisát használtam, a hozzáférhető tudományos értekezésekből 14 tanulmány (ebből 5 review, 5 RCT, 2 CCT és 2 nem kontrollált vizsgálat) adatait vettem figyelembe az eredmény összegzésénél. A tanulmányok a zene terápiás hatását igazolják, a standard terápiához mérten viszont nem vonhatunk le biztos következtetéseket azzal kapcsolatban, hogy szignifikánsan jobb eredményeket érhetünk-e el a depressziós betegeknél konvencionális és zeneterápiával, mint standard kezeléssel egyedül. A vizsgálatok korlátai a kis esetszámból, valószínűsíthető torzításokból, rövid kutatási időből, ill. a nem ismert randomizálási és egyéb vizsgálati eljárásokból adódnak. A bíztató eredmények mindenképp további kutatások igényére hívják fel a figyelmet. A vizsgálatokat nagyobb betegcsoportokon, hosszabb lefolyású kezelések keretein belül lenne érdemes végezni, hogy biztosabb eredményeket kapjunk, illetve olyan adatokat nyerjünk, amelyek alátámasztják a zeneterápia hatásosságát hosszabb távon is.

Leírás
Kulcsszavak
zeneterápia, depresszió
Forrás