A cerebrális paresis (CP) a mozgás zavarainak nem-progresszív szindróma csoportját jelenti. A testi és értelmi képességeket korlátozza, amit központi idegrendszeri károsodások okoznak, és az egész élet során fennmaradnak. A motoros rendszer zavarát gyakorta kísérik az érzékelés, a kognitív készségek, a kommunikáció, a percepció és / vagy a viselkedés zavarai, ill. epilepsziával járó állapotok, gyakran alakulnak ki ortopédiai komplikációk. A CP jelenleg a nem gyógyítható betegségek közé tartozik. Különböző konvencionális terápiás módszerek használatával az életminőség javítható, de teljes gyógyulás nem várható. Ezért kezdtek olyan terápiás módszerek után kutatni a CP kezelésében, mint az őssejt terápia és a HBOT, mert ezek a módszerek a meghibásodott agyterületek javításán, újjáépítésén keresztül hatnak, így oki kezelésnek minősülhetnek. Az őssejtek gyógyászati célra történő felhasználása a betegségek kezelésének egyik legreményteljesebb kutatási iránya azon kórképek esetén, ahol a sejtek, szövetek pusztulása okozza a tüneteket. Az őssejtek képesek a károsodott agyterületre vándorolni, az onnan felszabaduló faktorokat felismerve, és magukból neurotrophicus faktorokat felszabadítva elindítani a szövet javító, és a sejthalált gátló folyamatokat. Az őssejtek embrionális és felnőtt szervezetből nyerhetők. Terápiás hatásuk és mellékhatásuk attól függ, melyiket használják a kezelés során. Az embrionális őssejtek terápiás alkalmazása nem megengedett, mert egyrészt fokozza a teratoma kialakulásának esélyét, illetve etikai megfontolások miatt sem, mert egy embriót el kell pusztítani ahhoz, hogy belőle kinyerhetőek legyenek az őssejtek. Ezen megfontolások miatt jelenleg a felnőtt MSC-k a legalkalmasabbak a terápiára. Az eddigi kísérleti eredmények nagyon bíztatóak, hiszen jelentős javulás tapasztalható már egyszeri kezelés után is, de jelentősebb javulás az ismételt őssejtterápiás kezelések után jelentkezik. Pozitív változás látható a motoros rendszer funkciójában, a betegek képesek akár önállóan járni, rajzolni, önállóan enni, csökken a végtagok spaszticitása, a kóros ínreflexek eltűnnek, javul a beszéd, a kognitív képességek, mint pl.: a rokonok felismerése, szociális kapcsolatok javulása, kisebb utasítások megértése, végrehajtása. Jelentős mellékhatásokat nem tapasztaltak az eddigi kezelések során 6 hónapig követve a páciensek állapotát, így ez a terápiás módszer ígéretesnek tűnik, de még további vizsgálatok szükségesek annak igazolására, hogy évekkel a kezelés után sem okoz káros mellékhatásokat, ezáltal a terápia elterjedjen. Szintén az agyra globálisan ható terápia az oxigénterápia, ami elsősorban a CP azon formáiban fejt ki jótékony hatást, ami hypoxiás-ischaemiás agykárosodással áll kapcsolatban. A HBOT célja a vér oxigén szaturációjának növelése, ezáltal a hypoxiás agyszövet jobb oxigénellátása. Az oxigén a megnövelt oxigénnyomás révén könnyebben tud diffúzióval az ischaemiás agyterületre eljutni. A HBOT neuroprotektív hatása az agyi anyagcsere javításán, a vér-agy gát áteresztőképességének, az agyoedemának és az intracranialis nyomásfokozódásnak, a gyulladásos válasznak és az apoptotikus sejtelhalásnak a csökkentésén alapul. Azon páciensek esetén, akik a konvencionális rehabilitációs terápia mellett oxigénterápiában részesülnek, szignifikáns javulás tapasztalható a nagymotoros, a finommozgások, a beszéd, a kognitív képességek és a hétköznapi tevékenységek ellátása esetén. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a bemutatott terápiás módszerek a konvencionális rehabilitációs terápiákkal együtt alkalmazva sikeresnek tűnnek, mivel szinergista módon hatnak.