Az egészségügyi szolgáltatások nyújtása és igénybe vétele szerződéses keretek között történik, az orvos és a beteg között tehát polgári jogi kapcsolat áll fenn, melynek alanyai autonómok, egyenjogúak és mellérendeltek. A kutatás célja az egészségügyi tevékenységhez kapcsolódó felelősségi rendszer teljes feltárása mellett az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelőssége, mint sajátos felelősségi forma gyakorlatközpontú elemzése volt. A Ptk. nem tartalmaz az egészségügyi szolgáltatás nyújtására irányuló jogviszonynak keretet biztosító sui generis szerződéstípust. Az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelősségére vonatkozóan azonban a vonatkozó ágazati jogszabályok speciális, az egészségügyi tevékenység fent említett sajátosságaihoz igazodó szabályokat rögzítenek. Így az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelőssége tekintetében, a jogviszony szerződéses jellege ellenére a deliktuális felelősség szabályai irányadók. A bírói gyakorlat felelősségtani premisszák mentén történt feldolgozását követően látható, hogy a felelősség megállapításának feltételei körében a bizonyítási teher megoszlása az igényt érvényesítő beteg számára kedvezőbben alakul. Tovább nehezíti a károkozó mentesülését az objektivizált gondossági mérce alkalmazása, mely az elvárható gondosságot helyezi a vizsgálat középpontjába. Nincsenek meghatározva az egészségügyi dolgozóktól elvárható magatartásra vonatkozó egységes standardok, így a felróhatóság a károkozó számára ismeretlen követelmények mentén kerül megállapításra. Az egészségügyi szolgáltató felelősségére vonatkozó szabályozás kialakítása, illetve alkalmazása során az orvosi tevékenység által érintett kiemelkedő társadalmi értékek mellett tekintettel kell lenni az egészségügyi szolgáltatók véges anyagi és emberi erőforrásaira, illetve a modern orvostudomány nyújtotta eszközök korlátaira. E szempontok figyelmen kívül hagyása ugyanis azt eredményezheti, hogy a beteget, mint gyengébb felet védő szigorú felelősségi szabályok visszaélés eszközévé válnak a károsult kezében.