A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár története 1950 és 1960 között

Dátum
2006-07-20T15:30:28Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Könyvtártörténeti dolgozatom témájául a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár történetének egyik legszövevényesebb időszakát választottam. Az ötvenes évek nemcsak a helyi, hanem az országos könyvtárügy históriájának is sarkalatos évtizede volt, hiszen ekkorra jöttek létre a körzeti könyvtárak, majd ezek folytatásaként a megyei könyvtárak. Az a gondolat, hogy a könyv mindenkit elérjen, és közkönyvtárakon keresztül történjen a kiszolgálás, hosszú utat tett meg a megvalósulásig. A 19. század elejére létrejött állami és egyéb közösségek által fenntartott könyvtárak egymástól elkülönülten működtek, s nem jutottak el mindenkihez szolgáltatásaikkal. A helyi hatóságok, mivel nem érezték fontosságát a könyvtár támogatásának, az állományok továbbfejlesztése, cseréje így stagnált. A század végére még csak néhány nyilvános könyvtár működött. Az angolszász modell ismeretében a 19 – 20. század fordulóján felszínre került a könyvtárak fenntartásának, továbbfejlesztésének fontossága. A szakma jeles képviselői érveltek amellett, hogy a decentralizált kiskönyvtárak halmaza nem felel meg a teljes körű ellátás feltételeinek, tehát a centralizált, központi szervezet adhat megoldást a problémára. Úgy ítélték, a város segítheti a kisebb települések ellátását. Még néhány évtizednek kellett eltelni, hogy valóra váljon az elképzelés. Ebben a folyamatban a szolnoki, majd megyei könyvtárügy kezdete a 19. Század végére tehető. A szakdolgozat első részében a megyei könyvtár megalakulásának előzményeit vázoltam, benne a körzeti könyvtár, mint közvetlen előzmény történetét írtam meg. A dolgozat témájaként az 1950-1960 közötti könyvtártörténetre, annak részletes kifejtésére vállalkoztam. A témakör zárásaként a napjainkig terjedő időszak vázlatát mutatom be a munkámban. A dolgozat megírásához szükséges forrásokat elsősorban a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárból gyűjtöttem össze. Az ott fellelt dokumentumok közül a leghitelesebb és legtartalmasabb éves beszámolók adták a legnagyobb segítséget. Erről az időszakról született néhány könyvtártörténeti írás is. Közülük azokat használtam fel, amelyeket e kor részesei – volt igazgatók, könyvtárosok- írtak meg. Sajnos publikáció nem született túl nagy számban abban az időben. Az országos szaksajtóban is kevés a Szolnok megyei vonatkozású cikk, de lehetőség szerint ezeket is felhasználtam a könyvtártörténet megírásához. A hitelesség megtartásán sokat gondolkodtam, ugyanis kutatásaim során több egymásnak ellentmondó dokumentummal találkoztam, olyan szerzők tollából, akik a szakmában elismert emberek, tehát személyük is hitelességet garantál. Ez a tény így továbbkutatást tett szükségessé. A Jász – Nagykun - Szolnok Megyei Levéltárban a végrehajtó bizottsági ülések anyagát tanulmányoztam, ugyanakkor segített néhány megőrzött levelezés, jelentés is a munkában. Sajnos az MSZMP archívuma használhatatlan a történetírás szempontjából, sok anyagot megsemmisítettek, a könyvtártörténetre vonatkozó ülések (tudjuk, hogy gyakran foglalkoztak a könyvtár kérdésével) anyaga teljes egészében hiányzik.

Leírás
Kulcsszavak
könyvtártörténet, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár, megyei könyvtárak, körzeti könyvtárak, letéti rendszer, hálózat
Forrás