A dolgozat témája a self-help irodalom múltja és jelene, hazai jelenléte és lehetséges értelmezési stratégiái. Utóbbi leírásához egy empirikus kutatás, nevezetesen három fókuszcsoportos beszélgetés eredményei szolgáltattak alapot. A személyes fejlődésre való törekvésnek a régmúltra visszamenő hagyományai vannak: önfejlesztéssel foglalkoztak már ókori görögök, írt róla Szent Ágoston, erről szól a Példabeszédek könyve a Bibliában, sőt, önmagunk megismerésére tanítanak a keleti bölcseletek is. Ezeket a klasszikus gondolatokat vették elő a self-help modern, amerikai művelői és csináltak belőle az utóbbi huszonöt évben egyrészt egy népszerű műfajt számos önfejlesztő könyvvel, hangos könyvvel, tréninggel, személyes couchinggal és motivációs videókkal, egy milliárd dolláros üzletet, másrészt egy popkulturális mozgalmat. De hogyan reagál a személyiségfejlesztés tengernyi irodalmára, a sikeres emberré válás ezernyi biztos receptjére az a magyar kultúra, amely több mint negyven évig – épp az amerikai self-help kultúra népszerűvé válása időszakában – egy olyan politikai hatalom irányítása alatt állt, amelyben a személyes siker csak annyiban kaphatott szerepet, amennyiben az a közösség sikerét szolgálta? Az a magyar kultúra, amelyben az egyén hagyományosan soha nem saját képességei fejlesztésétől várta körülményei javulását, hanem sokkal inkább a közösségtől, Istentől vagy az államhatalomtól, és az a magyar kultúra, melyhez ma is gyakran kapcsolják a pesszimizmus sztereotípiáját? A fenti kérdések megválaszolásához kutatásom során három fókuszcsoportos beszélgetést szerveztem egyetemisták körében, melyek során szembesítettem a résztvevőket a modern self-help iparág legsikeresebb termékeivel, ők pedig véleményt mondtak azokról. Az elhangzottak alapján 5 befogadói attitűdöt azonosítottam a mintámban, név szerint a dacolók, a bizalmatlanok, a kívülállók, az öntudatosak és a pragmatikusak csoportját. A kutatás menetét illetve a self-help irodalom öt értelmezési stratégiáját a dolgozatban bővebben ismertetem.