Hogyan vélekednek a magyar filmvígjátékokról egy olyan nemzedék tagjai, akik a technika robbanásszerű fejlődésével párhuzamosan bújtak ki a baby boom generáció méhéből? Vajon ismerik-e a magyar narancs történetét, mosolyt csal-e arcukra, ha valakit kefirt rázni látnak, vagy tudják-e mit kerestek az oroszok a spájzban? Esetleg viccesebbnek tartják, ha valaki „ízirájder öcsém” felkiáltással száll motorra, vagy a mennyország kulcsa után kutat?

Záródolgozatomban egy magyar szempontból marginális helyzetű műfaj után kutattam, szakdolgozatomban viszont szerettem volna egy népszerűbb műfajban elmélyülni. A magyar filmkészítés első lépéseinek megtételekor ugyan még nem, de az 1930-as évek elején korszakalkotó szerephez jutott a komédia műfaja. A Hyppolit a lakáj (1931), majd A meseautó (1934) megkérdőjelezhetetlen hatást gyakorolt a modernizálódó filmkészítésre. Meghatározó ereje volt az új irányvonalak kijelölésében, hozzájárult a gyártási kedv fokozódásához és a magyar film népszerűvé válásához. A vígjáték tehát már a korai években is hangsúlyos szerephez jutott a hazai filmgyártásban, de napjainkban is közkedvelt műfajnak tekinthető.