Rubint Réka fitnesz-guru énmárka-építése

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomban az egészséges életmóddal és a sporttal vezettem be, hiszen mindez a Rubint Réka életében is nagyon fontosan. Mivel Réka Magyarországon ennek terjesztésében reklámozásában szinte a legnagyobb így úgy döntöttem, hogy az ő imázsa alapján vezetem végig a záródolgozatomat, és bemutattam, hogy hogyan lett egy vidéki lányból az ország egyik leghíresebb fitneszkirálynője. Így a második szakaszban rögtön a fitneszkultúra elemzésébe kezdtem, hogy mi is pontosan az, hogyan és hol indult el a fitnesz iránti láz, mikor kapcsolódott mindehhez Magyarország is. Bemutattam azt is, hogy melyek azok a diétás táplálkozási formák, melyek a leghatékonyabbak, és esetlegesen azt is lehet mondani, hogy a szervezetünket nem károsítjuk, ezzel nem veszítünk vitaminokat, ásványi anyagokat. A harmadik szakaszomban Réka élettörténetét írom le, mely elvezet minket a kezdetektől napjainkig. Az iskolás évektől, a szerelme beteljesüléséig, az akkor induló karrierjéről a sport eredményekig minden fontos információt rögzítettem, és mindehhez nagy segítségemre volt a Rékával való készített interjúm is. Ebben a részben kezdtem el részletezni azt is, hogyha valaki hírnévvel és sikerrel rendelkezik, bizony érik őket támadások, és egy napjainkban történő példával mindezt alá is támasztottam. A negyedik részem volt az, melyben mondhatni kiteljesedett minden. Itt kezdtem el részletesen leírni, hogyan is alakította ki Réka énmárkáját, hogyan alakította a saját brandjét és hogy a reklámozza magát, mi az, ami leghatékonyabb a számára és mi az amiért szerethetővé vált az emberek számára. Mindezt, úgy tudtam alátámasztani, hogy készítettem Rékával egy interjút mely több pontban is nagy segítségemre volt a dolgozatom során, és készítettem egy kérdőívet, mely szintén több fontos tényezőre rákérdez a témával kapcsolatban, ami fontos volt a kutatásom eredményességéhez.

Leírás
Kulcsszavak
énmárka, brand, reklám, marketingkommunikáció
Forrás