Szakdolgozatomban bemutatom a művelődésszervező szak ősének, a népművelő-képzésnek a kialakulását és a közel 60 év alatt való formálódását, a nép integrált nevelésének fontosságára való ráeszméléstől egészen napjainkig. Az elnevezésbeli sajátosságok felvázolása mellett a képzéstörténetben megemlítem a legfontosabb szakmai szervezeteket, illetve azokat a legkiemelkedőbb oktatókat és kultúrpolitikusokat, akik a népművelés hivatássá fejlődéséhez nagyban hozzájárultak. A képzés történeti áttekintését követően öt korábbi hazai empirikus kutatás eredményeit elemzem röviden, melyek Benkő Éva, Vercseg Ilona, Földiák András, Diósi Pál, Kleisz Teréz és G. Furulyás Katalin vizsgálatában a szakmában aktívan dolgozó népművelők szerepértelmezéseit és szakmai önállóságát kutatja elsődlegesen. Az empirikus része a dolgozatnak a művelődésszervezők és az állami, civil és piaci szféra egy nagyobb, illetve egy kisebb debreceni szervezetének viszonyát mutatja be. Az empíria a vizsgálati eredményekkel szemben felállított hipotézisek és a kutatási módszertan ismertetésével indul. Ezután röviden jellemzem a hat felkeresett intézményt, majd prezentálom a pályakezdő művelődésszervezők debreceni munkalehetőségeit az interjúkból levont következtetések alapján. Diplomamunkámat az interjúalanyok személyes jó tanácsaival zárom, melyeket pályakezdő művelődésszervező szívünkre helyeztek.