Az alma integrált növényvédelemének előnyei a hagyományos növényvédelemmel szemben

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A dolgozatom elkészítése során igyekeztem bemutatni a hagyományos és integrált alma ültetvények növényvédelmi eljárásaik közötti különbségeket. Ezen belül is próbáltam a gyakorlatban felhasznált szerekre összpontosítani, hogy milyen arányú különbségek vannak a rovar és gombabetegségek elleni szerek felhasználása között. Az integrált ültetvényen, a 2014-es éven nem voltak különösen nagy számban jelen a kórokozók illetve a kártevők, a legnagyobb számban az almamolyok szinten tartására kellett ügyelni, de az ellenük való védekezés sikerként könyvelhető el, hiszen nem haladta meg a gazdasági kártételi küszöböt. A hagyományos ültetvényen a kórokozókat és kártevőket, nem sikerült a gazdasági kártétel küszöb alatt tartani. Főként a varasodás okozott nagyobb problémát, amit a betegségekre fogékony fajták termesztése csak tovább rontott. Úgy gondolom, hogy sikerült az integrált növényvédelem előnyeit és hatékonyságát bemutatnom a hagyományos művelési móddal szemben, ahol helyet kapnak a növényvédelemben a mechanikai, biológiai és agrotechnikai eljárások is. Ezekkel a műveletekkel pedig a növényvédőszer felhasználás is csökken, ami némiképpen a vegyszerek felesleges kijuttatását és nem utolsó sorban a kiadásokat is mérsékli. A hagyományos ültetvényeken, ezért érdemes lehetne az integrált növényvédelemből átvenni, akár olyan védekezési eljárásokat, amelyek nem igénylik feltétlenül, az ültetvény teljes átalakítását, ilyen például a csapdázások és meteorológiai adatok használata.

Leírás
Kulcsszavak
almatermesztés, integrált növényvédelem, hagyományos növényvédelem, összehasonlítás
Forrás