Manapság úgy nőnek fel a gyermekek, hogy tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy óvakodjanak az idegenektől, ne fogadjanak el tőlük semmit, ne kezdeményezzenek velük beszélgetést. De azzal nincsenek tisztában, hogy nem csak az idegenek által érhetik őket bántalmazás. Sajnálatos módon léteznek olyan családok, közösségek ahol nem a biztonság és az egymás iránt érzett szeretet áll a központban, hanem egy deform viselkedésű felnőtt, aki visszaél a gyermek bizalmával. A legtöbb családban ennek a problémának a megbeszélése kimerül a „cukros bácsi” történetekkel, de ennél hatékonyabb felvilágosításra lenne szükség, így az oktatási intézmények szerepe megnő e kérdést tekintve. A kutatásom eredményei és a rendelkezésemre álló szakirodalmak egyaránt kimondják azt, hogy a pedofília elítélendő, mind kortól, nemtől, foglalkozástól függetlenül, mely ellen tenni kell globálisan, jogi következményeket is beleértvén. Arra a kérdésemre viszont, hogy hogyan lehetne megelőzni, arra még nem kaptam választ. Fontosnak tartanám, ha a pedagógus (is) felhívná a figyelmet a gyermekekre leselkedő veszedelmekre, hogy ezáltal nagyobb eséllyel elkerülhessék azokat, illetve kérjenek és kapjanak segítségét, ha szexuális visszaélés áldozatává válnak. 2003-ban a Ne bánts világ Alapítvány(Páll M.(2008), Ne bánts világ! Iskolai alapú prevenciós programok. Fordulópont, 62-66.oldal) elindította prevenciós szándékát az iskolákban. Számtalan diáknak tartottak előadásokat e témában, melyre véleményem szerint nagy szükség van a jövőben is.