A relapszáló-remittáló szklerosis multiplexben (RR-SM) alkalmazott immunmoduláns kezelés (IMT) (interferon-béta, glatiramer-acetát) hosszú távon csökkenti a relapszusok gyakoriságát és lassítja a betegség progresszióját. Ismert, hogy a betegség kardiovaszkuláris szabályozási zavarral járó vegetatív idegrendszeri diszfunkciót eredményezhet. Vizsgálatunk során olyan klinikai markereket kerestünk, amelyek segítenek az első vonalbeli immunmoduláns készítmények hosszú távú hatásosságát megítélésében, a terápiára adott elégtelen válasz előrejelzésében, elemeztük a reszponder és non-reszponder betegek klinikai jellegzetességeit, valamint a terápiához való ragaszkodást és mellékhatás profilt a kezelési időtartam alatt. A vizsgálat második fázisában transzkraniális Doppler vizsgálattal (TCD) mértük a betegség korai fázisában a cerebrovaszkuláris autoreguláció változását. Akut gyulladással járó relapszus esetén a nagy dózisú kortikoszteroid hatását is értékeltük. Tanulmányunk első fázisa egy kilenc éves egyetlen központban zajló követéses vizsgálat volt 81 különböző immunmoduláns kezelésben részesülő beteg bevonásával. Ezt követően TCD-vel végzett véráramlási sebesség monitorozást, folyamatos artériás vérnyomásmérést és szívfrekvencia monitorozást végeztünk 30 betegben billenőasztalos vizsgálat során. 11 alkalommal relapszus miatt a kortikoszteroid kezelés előtt és után is megismételtük a méréseket. A 81 betegből álló csoportban az immunmoduláns kezelés átlagos tartama 54 ± 33 hónap volt, az éves relapszusrátával kifejezett hatékonyság és a klinikai tünetek súlyossága független volt az adott terápiától és a betegség kezdetén észlelt tünettantól. Az immunmoduláns kezelés első két évében tapasztalt relapszusráta csökkenés alkalmas a terápia hatékonyságának hosszútávú megítélésére. SM betegekben nem igazolható szignifikáns eltérés az agyi autoregulációs index tekintetében a szteroid kezelés előtti és utáni mérésekkel sem. A provokációs tesztet követő szívfrekvencia emelkedés dinamizmusa és az 1 Hgmm vérnyomás emelkedés kiváltotta vérátáramlás változás dinamikája szignifikánsan eltért az SM betegekben az egészséges kontrollcsoporthoz viszonyítva, valamint szteroid adását követően. Eredményeink alapján úgy gondoljuk, hogy két év elegendő a kezelés hatásának felmérésére. Két éven belüli elégtelen terápiás válasz esetén egyéb immunmoduláns készítményre való váltás javasolt. A cerebrovaszkuláris autoregulációs károsodás már az SM korai fázisában kimutatható. A relapszus esetén adott kortikoszteroid kezelés szignifikáns hemodinamikai változást eredményez.

Decreased relapse rate and slower disease progression have been reported with long-term use of immunmodulatory treatments (IMT, interferon beta or glatiramer-acetate) in relapsing-remitting MS. There is also evidence of autonomic dysfunction involving the cardiovascular regulation system in MS patients. Our objectives were to assess long-term clinical efficacy on different types of immunomodulatory treatments, to identify clinical factors as possible predictors of poor long term response, to evaluate clinical characteristics of responder patients compared to non-responders, and evaluate the adherence and tolerability of drugs on long-term treatment. The second part of our study was transcranial Doppler-based (TCD) assessment of cerebrovascular autoregulation in the early phase of the disease. In cases of acute inflammation, the effect of high-dose methylprednisolone treatment was also evaluated. The first part was a 9-year prospective, follow-up single center study with a group of 81 subjects on different IMT. Afterwards TCD registration of cerebral blood flow (CBF), continuous blood pressure (MBP) and heart rate monitoring during tilt table testing in 30 patients were performed. For a subgroup of 11 subjects with relapses, results were also evaluated before and after high-dose steroid treatment. In a group of 81 subjects with mean IMT duration of 54 ± 33 months, treatment efficacy expressed as annual relapse rate and change in clinical severity did not depend on specific IMT and on first clinical presentation of the disease. Relapse-rate reduction in the initial 2 years of the treatment can predict clinical efficacy. No significant differences in the autoregulatory indices were seen in patients and between pre- and poststeroid results. Modeling CBF velocity changes associated with a 1-mmHg increase in MBP, significant differences were detected in patients versus controls, and also after steroid administration. Based on our results a 2 year period seems to be sufficient to decide on the efficacy of IMT. In case of insufficient relapse-rate reduction in the first 2 years of treatment, switching to another immunomodulatory treatment is recommended.