Idegtudományi Doktori Iskola

Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez

https://hdl.handle.net/2437/101511

Általános Orvostudományi Kar

Idegtudományi Doktori Iskola
(vezető: Dr. Fülesdi Béla)

Orvostudományi doktori tanács

tudományágak:
- elméleti orvostudományok
- klinikai orvostudományok

Böngészés

Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 58)

Szabadon hozzáférhető
Funkcionális vizsgálatok az amyotrophias lateralsclerosis prognózisának megítéléséhez
Rostás, Róbert; Fekete, Klára Edit; Rostás, Róbert; Idegtudományok doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar::Neurológiai Tanszék
Az ALS egy progresszív, jelenleg nem gyógyítható neurodegeneratív betegség, amelyben a korai diagnózis és a patomechanizmus jobb megértése kiemelt fontosságú. Tanulmányunk célja a blink reflex (BR) és a single-fiber elektromiográfia (SFEMG) jelentőségének vizsgálata volt. Eredményeink szerint a BR vizsgálata, különösen az ALSFRS-R-rel való korrelációja révén, prognosztikai és diagnosztikai biomarkerként is alkalmazható. Az R2 válaszok latenciáinak megnyúlása és eltűnése az agytörzsi interneuronok károsodását tükrözi, amely jelentős szerepet játszik az ALS patogenezisében. Az SFEMG vizsgálatok során a jitter és a rostsűrűség kombinált elemzése mutatta a legjobb korrelációt a funkcionális skálákkal, kiemelve a módszer alkalmazhatóságát az individuális prognózis meghatározásában. Az orbicularis oculi izom vizsgálata szubklinikus elváltozásokat tárt fel még klinikailag érintetlen izmokban is, tovább növelve a BR és SFEMG kombinált alkalmazásának diagnosztikai értékét. Ezek az eredmények hozzájárulnak az ALS patofiziológiájának mélyebb megértéséhez és a korai felismerés lehetőségeinek bővítéséhez
Szabadon hozzáférhető
Az aneurysmás subarachnoideális vérzés egyes szövődményeinek klinikai vizsgálata
Gál, Judit; Molnár, Csilla; Gál, Judit; Idegtudományok doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar::Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék
A subarachnoideális vérzés (SAV) magas mortalitással és morbiditással járó megbetegedés. Globálisan az összes stroke eset kb. 9,7%- ért felelős, ami arányait tekintve nem magas, mégis kiemelkedik jelentősége az agyi katasztrófák közül. Az elmúlt időszakban nőtt azon betegek száma, akik túlélik az ictust, de a túlélők közel 50%-ában az életminőségük nem éri el a vérzés előtti szintet. A betegek leggyakrabban az aktívan dolgozó korosztályból kerülnek ki, átlag életkoruk 55 év, és jelentős százalékuk nem képes folytatni a korábbi munkáját a felépülést követően. Károsodhat a funkcionális állapotuk, a kognitív funkciójuk, gyakori a depresszió, a szorongás, és a poszttraumás stressz. A vérzést követő kedvezőtlen kimenetel hatalmas terhet ró az egészségügyre, de figyelembe kell venni a társadalmat, a gazdaságot és a családot érintő befolyását is. A kedvezőtlen kimenetelt számos tényező befolyásolja. A legjelentősebb predictora a késői cerebralis ischaemia (DCI), amely végső soron azért alakul ki, mert az agyi perfúzió nem képes megfelelni a metabolikus igényeknek. Így minden olyan folyamat, mely csökkenti az agyi véráramlást (CBF), illetve emeli az agy metabolikus igényét, a DCI kialakulása felé sodorja a vérzett beteget, és megnő a kedvezőtlen kimenetel kialakulásának az esélye. A DCI meghatározása az elmúlt években egy paradigmaváltáson ment keresztül. Évtizedeken keresztül tartotta magát az az elképzelés, hogy a DCI oka a cerebralis vasospasmus (CV) kialakulása. Annak megállapítása, hogy az ischaemiás területek nem feltétlenül korrelálnak a vasospasmus eloszlásával, illetve az, hogy a DCI előfordulhat vasospasmus jelenléte nélkül is, vezetett ahhoz a felismeréshez, hogy a DCI egy multifaktoriális, idővel előrehaladó folyamat mely az agyi ischaemia klinikai megnyilvánulásában teljesedik ki. Annak ellenére, hogy a vasospasmus kezelésére tett erőfeszítések nem javították a vérzés kimenetelét a várt mértékben, a vasospasmus preventioja, diagnózisa és terápiája továbbra is központi helyet foglal el a SAV betegek kezelésében. A vasospasmus kezelésének egyik fő indikációja, hogy a tünetes vasospasmus a CBF csökkentése révén szoros összefüggést mutat a DCI kialakulásával. A vasospasmus kezelésére máig az egyetlen I.a evidenciával adható gyógyszer az agyi erekre szelektíven ható Ca2+ csatorna blokkoló nimodipine. Évtizedeken keresztül a 3H terápiát (hypertonia, haemodilutio, hypervolaemia) tartották a kezelés egyetlen lehetőségének. Az indukált hypertonia feltételezett hatékonysága csak nem ellenőrzött esetsorozatokon alapul. Multicentrikus, retrospektív adatok azonban azt jelzik, hogy a szimptómás vasospasmusos betegek közel 80%-ánál a neurológiai tünetek javulása következett be a vérnyomás megemelését követően. Ezek az adatok együttesen azt sugallják, hogy az indukált hypertoniának még van létjogosultsága a vasospasmus kezelésében az euvolaemia fenntartása mellett. Azonban az továbbra is kérdés, hogy az euvolaemia fenntartása milyen infúziós oldatokkal érhető el. Az Európai Gyógyszerügynökség a kritikus állapotú, szeptikus betegek esetében a hidroxietil-keményítő (HES) használatának a korlátozását javasolta, mivel a használatuk során gyakrabban alakult ki veseelégtelenség, mint a krisztalloid oldatok alkalmazása mellett. Ismerve azonban a HES microcirculatiora kifejtett előnyös tulajdonságait, valamint a keringési perctérfogatot (CO) emelő hatását, továbbra is vitatott, hogy ez a javaslat a SAV betegekre is vonatkozik-e. A cerebrális vérátáramlás meghatározó elemei a CO, az artériás középnyomás (MAP), valamint a cerebrális vascularis rezisztencia (CVR), azonban a CO önmagában történő változásai is jelentősen befolyásolhatják a CBF-t. Emiatt fontos szerepe van a SAV-val összefüggő cardiovascularis szövődmények vizsgálatának, amelyek közül is kiemelendő a Takotsubo cardiomyopathia (TTS). Jelentőségét SAV miatt kezelt betegek kapcsán az adja, hogy a vérzett betegek akár 1,2-26%-ában előfordulhat. A TTS-ben kialakult balkamra dysfunctio, falmozgászavar differenciáldiagnosztikai nehézséget jelenthet, mivel nehéz elkülöníteni az acut myocardialis infarctustól (AMI), emiatt késhet az aneurysma definitív ellátása. A SAV intracranialis nyomásfokozódást (ICP) okoz, mely csökkentheti a CBF-t. Ezt tovább súlyosbíthatja a kialakuló vasospasmus és a szívelégtelenség. A Debreceni Egyetem Idegsebészeti Klinikája regionális centrumként működik a SAV betegek kezelésében, így Intenzív Osztályunk közel 1,5 millió lakos ellátásáért felelős. Ismerve ennek a betegségnek a magas mortalitási és morbiditási adatait, célunkként tűztük ki, hogy a SAV kezelésével ne csak a túlélést, hanem a túlélő betegek életminőségét is javítsuk. A DCI okainak korai felismerése és kezelése hozzájárulhat a túlélők kimenetelének és életminőségének a javításához. Subarachnoid haemorrhage (SAH) is a disease associated with high mortality and morbidity. Globally, it is responsible for approximately 9.7% of all stroke cases, which is not high in terms of rates, yet its importance stands out among brain catastrophes. Recently, the number of patients who survive stroke has increased, but in nearly 50% of survivors, quality of life does not reach pre-bleeding levels. Patients are most often of working age, with an average age of 55, and a significant percentage are unable to resume their previous work after recovery. Their functional status and cognitive function may be impaired, and depression, anxiety and post-traumatic stress are common. Adverse outcomes following a haemorrhage place a huge burden on the health service, but the impact on society, the economy and the family must also be considered. The adverse outcome is influenced by a number of factors. The most significant predictor is delayed cerebral ischaemia (DCI), which ultimately develops because cerebral perfusion is unable to meet metabolic demands. Thus, any process that reduces cerebral blood flow (CBF) or increases the metabolic demand on the brain will push the haemorrhaged patient towards the development of DCI and increase the chance of an adverse outcome. The definition of DCI has undergone a paradigm shift in recent years. For decades, the idea that DCI is caused by the development of cerebral vasospasm (CV) has held sway. The finding that areas of ischaemia do not necessarily correlate with the distribution of vasospasm and that DCI can occur without the presence of vasospasm has led to the recognition that DCI is a multifactorial process that progresses over time and culminates in the clinical manifestation of cerebral ischaemia. Although efforts to treat vasospasm have not improved the outcome of bleeding as expected, the prevention, diagnosis and therapy of vasospasm remain central to the management of patients with DCI. One of the main indications for the treatment of vasospasm is that symptomatic vasospasm is strongly associated with the development of DCI through the reduction of CBF. To date, the only I.A. evidence-based drug for the treatment of vasospasm is the Ca2+ channel blocker nimodipine, which selectively acts on cerebral blood vessels. For decades, 3H therapy (hypertension, haemodilution, hypervolaemia) was considered the only treatment option. The presumed efficacy of induced hypertension is based only on uncontrolled case series. However, multicentre, retrospective data indicate that in nearly 80% of patients with symptomatic vasospasm, improvement in neurological symptoms occurred after blood pressure was raised. Taken together, these data suggest that induced hypertension still has a place in the management of vasospasm while maintaining euvolaemia. However, the question remains as to which infusion solutions can be used to maintain euvolaemia. The European Medicines Agency has recommended limiting the use of hydroxyethyl starch (HES) in critically ill septic patients, as renal failure has been reported more frequently with HES than with crystalloid solutions. However, knowing the beneficial properties of HES in microcirculation and its effect in increasing circulatory volume (CO), it remains controversial whether this recommendation also applies to SAH patients. The determinants of cerebral blood flow are CO, mean arterial pressure (MAP) and cerebral vascular resistance (CVR), but changes in CO alone can also have a significant effect on CBF. For this reason, the study of cardiovascular complications associated with SAV is important, not least of which is Takotsubo cardiomyopathy (TTS). Its importance in the context of patients treated for SAV is that it may occur in up to 1.2-26% of patients with bleeding. Left ventricular dysfunction and wall motion abnormality in TTS may pose differential diagnostic difficulties, as it is difficult to distinguish from acute myocardial infarction (AMI), and may delay definitive treatment of the aneurysm. SAV causes intracranial pressure (ICP) elevation, which may reduce CBF. This may be further aggravated by the development of vasospasm and heart failure. The Department of Neurosurgery at the University of Debrecen is a regional centre for the treatment of SAV patients, and our Intensive Care Unit is responsible for the care of nearly 1.5 million residents. Knowing the high mortality and morbidity data of this disease, we aim to improve not only survival but also the quality of life of surviving patients by treating SAV. Early detection and treatment of the causes of DCI can contribute to improving outcomes and quality of life for survivors.
Szabadon hozzáférhető
The Nature of Consciousness
Déli, Éva Katalin; Kisvárday, Zoltán; Éva Katalin; Idegtudományok doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar
Ez a munka egy új tudat hipotézis; az FMH radikális kapcsolatot tár fel a fizika és a tudat között. Azt sugallja, hogy az anyag legkisebb építőelemeit, a fermionokat irányító elvek tükröződnek az elme működésében is. Ezzel az FMH hidat épít az idegtudomány, a pszichológia, a szociológia és a közgazdaságtan között azáltal, hogy fizikai alapot ad nekik. Azt állítja, hogy az intelligens viselkedés a környezet absztrakciójából ered, amely szinaptikus emlékeinkben van kódolva. Ezek az emlékek lehetővé teszik számunkra, hogy előrejelzéseket készítsünk, és bármilyen eltérés ezektől az előrejelzésektől érzelmeket vált ki, amelyek cselekvésre motiválnak bennünket. Ez az elv tükrözi azokat az alapvető interakciókat, amelyek a fizikai világot irányítják. A hipotézis tovább megy, és azt sugallja, hogy az agy nyugalmi állapota kulcsfontosságú szerepet játszik. Ez az állapot felelős egy részecskeszerű környezettől való elszakadásért, miközben fenntartja az életen át tartó állandó pszichológiai identitást. Az agy részecskestruktúrája a fizikai környezet szervező elveinek köszönhető, mint például az egység és az oszthatatlanság és a fermionikus tulajdonságoknak, mint például a fél spin. A "fermion" és a "tudat" az anyag és az intellektus legkisebb ismert komponenseit képviselik, rávilágítva az intellektus fizikai alapjaira. A tudat fizikai alapjainak feltárása, ahogy azt az FMH javasolja, forradalmasíthatja a mesterséges intelligencia kutatást. A Yoneda-lemma segítségével igazoltuk a tudat és a fermionok között strukturális hasonlóságot. Az intellektus megjelenése egy endotermikus folyamat révén az emlékformáló rendszerekben egyetemes elvet képviselhet a természetes világban, lehetőséget kínálva a mesterséges tudat létrehozására. Az FMH túlmutat a tudományon; a tudat és a fizikai univerzum közötti szerves kapcsolat mély filozófiai következményeket rejt magában. A tudat nem egy különálló entitás, hanem a fizikai valóság szerves része.
Szabadon hozzáférhető
Kritikus állapotú betegek kezelésének kimenetelét meghatározó néhány tényező klinikai vizsgálata
László, István; Fülesdi, Béla; Idegtudományok doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar; Klinikai Központ
A kritikus állapotú betegek kimenetelének vizsgálata nagyon fontos az intenzív osztályos tevékenység minőségének értékelése és annak fejlesztése szempontjából. Mindazonáltal, ez nem könnyű feladat, mert a betegek sorsát számos, egymással összefüggő, egymást is befolyásoló faktor határozza meg. Ezen dolgozat kapcsán a COVID-19 betegekben kialakuló hemopoetikus stressz-válasz, a szepszishez társuló CIP (critical illness polyneuropathy) és az intenzív osztályos betegek transzportjának tanulmányozását tűztük ki célul. A COVID-19 és a hemopoetikus stressz-válasz összefüggéseinek vizsgálata során valamennyi sejtvonal vonatkozásában egyértelműen sikerült igazolnunk a csontvelő hemopoetikus rendszerének aktiválódását COVID-19 betegekben. Az eredmények arra utalnak, hogy van összefüggés a hemopoetikus stressz-választ jelző paraméterek emelkedett szintje és a betegek állapotának súlyossága, ill. a fatális kimenetel közt. A markerek prognosztikus funkciójának vizsgálata kapcsán az alábbiak a megállapításaink: Az NRBC (nucleated red blood cell count) magasabb volt a fatális esetekben (a teljes betegpopuláció vonatkozásában), ill. a kritikus állapotú, intenzív kezelést igénylő betegekben. A RBCDW (red blood cell distribution width) magasabb volt a fatális esetekben (mind a teljes betegpopulációban, mind az intenzív terápiát igénylő betegekben). Az MPV (mean platelet volume) magasabb volt a fatális esetekben (mind a teljes betegpopulációban, mind az intenzív terápiát igénylő betegekben), ill. a kritikus állapotú, intenzív kezelést igénylő betegekben. Az MPV/PLT (vérlemezke) arány magasabb volt a fatális esetekben (mind a teljes betegpopulációban, mind az intenzív terápiát igénylő betegekben). A PDW (platelet distribution width) magasabb volt a fatális esetekben (a teljes betegpopuláció vonatkozásában), ill. a kritikus állapotú, intenzív kezelést igénylő betegekben. Az IG (immature granulocyte count) magasabb volt a fatális esetekben (a teljes betegpopuláció vonatkozásában), ill. a kritikus állapotú, intenzív kezelést igénylő betegekben. A szeptikus betegekben kialakuló CIP vizsgálata során megállapítottuk, hogy az intenzív osztályon szepszis miatt kezelt betegek jelentős részében már a felvétel időpontjában észlelhetőek CIP-re utaló elektrofiziológiai eltérések. Az utánkövetéses vizsgálatok eredményei alapján a kezdeti ENG (elektroneurográfiás) eltérések tekintetében, bizonyos esetekben spontán javulási folyamat indul meg. A CIP és a kimenetel összefüggése tekintetében megállapítottuk, hogy vizsgálatunkban a halálozás prediktora csak részben a felvételkor detektált elektrofiziológiai eltérés volt, sokkal inkább az első hét elektrofiziológiai trendje: a javulást mutató betegek prognózisa jobb volt, mint azoké, akik elektrofiziológiailag rosszabbodást mutattak. Az állapotsúlyosság és a CIP összefüggése tekintetében az volt megfigyelhető, hogy fordított az összefüggés a naponta számított SAPS II és APACHE II pontszámok. ill. a motoros és szenzoros ideg vezetési indexek között, azaz minél súlyosabb volt a betegek állapota, annál súlyosabb volt az elektrofiziológiai eltérés az utánkövetéses időszakban. Ez arra utal, hogy a perifériás idegek funkciójának változása (javulás, vagy rosszabbodás) az általános állapot változásával áll legszorosabb összefüggésben. Az értekezés harmadik részét megalapozó publikáció egy nemzetközi felkérésre készült összefoglaló apropóján az aneszteziológus feladatait foglalja össze a kritikus állapotú betegek perioperatív szállítása során. Közleményünk hozzájárult saját ezzel kapcsolatos intézeti protokollunk megújításához. Assessing the outcome of critically ill patients is very important for evaluating and improving the quality of ICU activity. However, this is not an easy task, because the fate of patients is determined by a number of interrelated and interacting factors. In this thesis, we aimed to study the haemopoietic stress response in COVID-19 patients, the CIP (critical illness polyneuropathy) associated with sepsis and the transport of ICU patients. By investigating the relationship between COVID-19 and the haematopoietic stress response, we have clearly demonstrated the activation of the bone marrow haematopoietic system in COVID-19 patients for all cell lines. The results suggest that there is a correlation between elevated levels of parameters indicative of the haematopoietic stress response and the severity of the patients' condition and fatal outcome. In the context of the prognostic function of these markers, we found that NRBC (nucleated red blood cell count) was higher in fatal cases (for the whole patient population) and in critically ill patients requiring intensive care. RBCDW (red blood cell distribution width) was higher in fatal cases (both in the total patient population and in patients requiring intensive therapy). The MPV (mean platelet volume) was higher in fatal cases (both in the total patient population and in patients requiring intensive therapy) and in critically ill patients requiring intensive care. MPV/PLT (platelet) ratio was higher in fatal cases (both in the total patient population and in patients requiring intensive therapy). PDW (platelet distribution width) was higher in fatal cases (both in the total patient population and in patients requiring intensive therapy) and in critically ill patients requiring intensive therapy. IG (immature granulocyte count) was higher in fatal cases (for the total patient population) and in critically ill patients requiring intensive care. In the study of CIP in septic patients, we found that a significant proportion of patients treated for sepsis in the ICU have electrophysiological abnormalities suggestive of CIP at the time of admission. The results of follow-up studies suggest that, with respect to the initial ENG abnormalities, a spontaneous improvement process is initiated in some cases. With regard to the association between CIP and outcome, we found that in our study the predictor of mortality was only partly the electrophysiological abnormality detected on admission, but rather the electrophysiological trend during the first week: patients who showed improvement had a better prognosis than those who showed electrophysiological deterioration. With regard to the association between severity of condition and CIP, it was observed that there was an inverse correlation between daily SAPS II and APACHE II scores and motor and sensory nerve conduction indices, i.e. the more severe the patients' condition, the more severe the electrophysiological abnormality during the follow-up period. This suggests that changes in peripheral nerve function (improvement or worsening) are most closely related to changes in overall condition. The third part of the thesis is based on an internationally commissioned summary, summarising the role of the anaesthetist in the perioperative transport of critically ill patients. Our publication contributed to the renewal of our own institutional protocol in this field.
Szabadon hozzáférhető
A neuromuszkuláris junkció működésének tanulmányozása n. phrenicus-diaphragma preparátumon
Csernoch, Vera; Fülesdi, Béla; Fábián, Ákos István; Idegtudományok doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar::Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék
PhD értekezésemben két kísérletsorozatunk eredményeit mutattam be. Első kísérlet sorozatunkban, ex vivo patkány nervus phrenicus-diaphragma preparátumon vizsgáltunk egy új izomrelaxáns függesztő szer, a carboxymethyl-γ-ciklodextrin DS=4,1, hatékonyságát az izomrelaxánsok függesztésére. Eredményeinkben azt kaptuk, hogy a carboxymethyl-γ-ciklodextrin bár hatékonyan függesztette a rocuronium és pipecuronium kiváltotta izomrelaxációt, hatékonyságában 15-20-szor kisebb volt a sugammadex hatékonyságánál. Másik kísérletsorozatunkban a magnézium hatását vizsgáltuk a rocuronium kiváltotta izomrelaxációra, és annak sugammadexel való függeszthetőségere, szintén az ex vivo nervus phrenicus-diaphragma preparátumon. Eredményeinkben azt kaptuk, hogy a magnézium koncentráció dependens módon növelte a rocuronium kiváltotta izomrelaxációt. A már sugammadexszel függesztett rocuronium relaxációja után adminisztrált magnézium pedig rekurarizációt váltott ki még 2 mM magnézium koncentráció mellett is, amennyiben TOFR > 0,9 szintig függesztettük az izomblokkot. A magnézium hatására fellépő rekurarizációt, csak az izomblokk teljes mértékű függesztése akadályozta meg. Az izomrelaxáció függesztését követően adminisztrált magnézium fokozott odafigyelést igényel a klinikusok részéről, és az izomfunkció kvantitatív monitorozása elengedhetetlen az izomrelaxánsok megfelelő függesztésének biztosítása érdekében, hogy a posztoperatív reziduális neuromuszkuláris blokk megelőzhető legyen.
Szabadon hozzáférhető
Biológiai eseményekhez társuló epilepszia vizsgálata
Válóczy, Réka; Fekete, Klára Edit; Idegtudományok Doktori Iskola; Általános Orvostudományi Kar
Az epilepszia krónikus, sokszor élethosszig tartó állapot, mely az élet számos aspektusára befolyással van és potenciálisan életveszélyes következményei lehetnek. Tanulmányunkban az epilepszia két biológiai események által befolyásolt területének vizsgálatát tűztük ki célul. Egyrészt a status epilepticust (SE) vizsgáltuk annak kockázati, etiológiai tényezőivel, gyógyszerelésével, ill. kimenetelével kapcsolatban, régiónkban elsőként. Másrészt egy speciális élethelyzetet, a terhességet vizsgáltuk epilepsziával élő nők (PWWE) körében. Vizsgálatainkhoz két adabázist hoztunk létre. A SE esetében centrumunkban SE-vel kódolt betegeknél vizsgálatuk a kimenetelt. Az PWWE betegek esetében a Debreceni Epilepszia Adatbázis elemzésével vizsgáltuk 30 év távlatában a kezelésükre, a terhességük kimenetelére vonatkozóan a régióban. Megállapítottuk, hogy a SE kiváltó okai életkoronként változó etiológiát mutatnak, illetve az ismert epilepsziás és újonnan kialakult SE betegek közt is eltérő. Azt találtuk, hogy a leggyakoribb okok régiónkban a különböző infekciók (központi idegrendszeri és szisztémás), stroke, alkoholizmus és non-compliance voltak, a nemzetközi adatokkal összehasonlításban jelentősebb régiós különbségek mutatkoztak. A halálozást kedvezőtlenül befolyásolta az idősebb kor, tumoros társbetegség, fokális SE, NCSE és NOSE, melyek követték a nemzetközi trendeket. Az egyes gyógyszerek, régi vagy új, a halálozási arányt nem befolyásolták. A kórházi kezelést alatti elhalálozások számát az elbocsátást követő hat hónappal újabb csúcs követte. Az idősebbek főleg a kórházban, a fiatalabb betegek az elbocsátást követően haltak meg, általában a társbetegségeik miatt. A túlélők között a LEV-t, VPA-t és CBZ-t szedők közt volt a legmagasabb a rohammentesség. Megállapítottuk, hogy a legtöbb PWWE terhessége egészséges kortársaikhoz hasonlóan komplikációmentesen zajlott. Az évtizedek előrehaladtával egyre több nő vállalt, akár több gyógyszer mellett is, terhességet, melyben szerepe volt az új típusú anticonvulsivumoknak és a gondozásnak. Nőtt az élveszületések aránya is, míg a spontán és indukált abortuszok száma közel konstans maradt. A rendszeres gondozásban nem részesülő nők között gyakoribb volt a polytherapia, a régebbi gyógyszerek használata, körükben gyakrabban fordult elő a terhesség során epilepsziás roham. A gondozás mellett fontos, hogy a nőgyógyászok és az epileptológusok konzultáljanak, még akkor is, ha a beteget más központban kezelik. Adataink időközi elemzésének eredményeként optimalizálhattuk gondozási protokollunkat. Eredményeik rávilágítanak a gondozás és a multidiszciplináris megközelítés fontosságára, a beteg felvilágosítására és döntéshozatalba való bevonására.
Szabadon hozzáférhető
Az olvasást befolyásoló külső tényezők és az akut alkoholfogyasztás hatása az agyi keringésre
Balogh, Eszter; Oláh, László; Balogh, Eszter; Idegtudományok doktori iskola; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Neurológiai Tanszék
Bevezetés: Az agyi keringésszabályozás kutatása kiemelt jelentőségű az idegtudományi tanulmányok között, melynek vizsgálatára ideális módszer a transzkraniális Doppler (TCD). Elsőként azt vizsgáltuk, hogy a monitorról történő olvasás fárasztóbb hatása hátterében állhat-e a direkt fénnyel olvasás negatív vaszkuláris hatása, ezért a direkt és az indirekt fény segítségével történő olvasás neurovaszkuláris kapcsolatra gyakorolt hatásait elemeztük. Második tanulmányunkban az alacsony-közepes mennyiségű etil-alkohol akut elfogyasztásának neuronális aktivitásra, cerebrovaszkuláris rezervkapacitásra, és a neurovaszkuláris kapcsolatra kifejtett hatásait vizsgáltuk. Módszerek: Egészséges fiatalokon TCD-vel vizsgáltuk az arteria cerebri posteriorban (ACP) olvasás hatására kialakuló áramlási választ. Összevetettük a direkt és az indirekt fénnyel történő olvasás közben, valamint 15 perc direkt és indirekt fénnyel történő olvasás után kapott áramlási válaszgörbéket. Alkoholfogyasztás előtt és után vizsgáltuk a vizuális kiváltott potenciált (VEP) a neuronális aktivitás megítélésére, továbbá TCD-vel az arteria cerebri mediában a lélegzet-visszatartási indexet (BHI) a cerebrovaszkuláris rezervkapacitás, és az ACP-ben olvasás hatására kialakuló áramlási választ a neurovaszkuláris kapcsolat megítélésére. Eredmények: Az ACP-ben olvasás hatására kialakuló áramlási válaszgörbék hasonlók voltak direkt és indirekt fény segítségével történő olvasás közben és után is. Jobbkezesekben az olvasás nagyobb áramlásnövekedést váltott ki a bal ACP-ben, mint a jobb oldalon. Alacsony-közepes mennyiségű etanol akut fogyasztását követően, azaz 0,6-1,1 g/l véralkohol-koncentrációs tartományban a VEP P100 hullám latenciája nőtt, amplitúdója csökkent, a BHI pedig alacsonyabb volt, mint alkoholfogyasztás előtt. Alkoholbevitelt követően az ACP-ben mérhető abszolút véráramlási sebességérték magasabb, a pulzatilitási index alacsonyabb volt. Alkoholfogyasztás után az ACP-ben olvasás hatására kialakuló vizuális áramlási válaszgörbe lefutása megváltozott: a maximális véráramlási sebességnövekedés alacsonyabb, a maximális áramlásnövekedés latenciája hosszabb, a felszálló görbe meredeksége kisebb volt. Konklúzió: Vizsgálati eredményeink alapján a direkt és indirekt fény segítségével történő olvasás nem befolyásolja a neurovaszkuláris kapcsolatot, azaz a kijelzőről történő olvasás által okozott fáradtság hátterében nem vaszkuláris hatás áll. Az olvasás jelentősebb áramlásnövekedést vált ki a domináns féltekei ACP-ben. Alacsony-közepes mennyiségű etil-alkohol akut fogyasztása gátolja a neuronális aktivitást, valamint vazodilatatív hatású az agyi rezisztenciaerekre, mely az agyi vazoreaktivitás csökkenését eredményezi, valamint feltehetően ezen hatásoknak köszönhetően negatív hatást fejt ki a neurovaszkuláris kapcsolatra.
Szabadon hozzáférhető
Morphological and neurochemical characteristics, and synaptic targets of glycinergic neurons in laminae I-IV of the spinal dorsal horn
De Oliviera Miranda, Camila; Antal, Miklos; De Oliveira Miranda, Camila; Idegtudományok doktori iskola; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet
We studied the morphological and neurochemical properties, as well as the synaptic targets of glycinergic neurons in laminae I-IV of the mouse spinal dorsal horn by using transgenic technologies, immunohistochemistry, in situ hybridization, light and electron microscopy. We showed that although cell bodies of glycinergic neurons were rare in lamina II and only a slightly more numerous in lamina I, axon terminals were densely distributed in these superficial laminae, indicating that glycinergic neurons in the deeper layers of the dorsal horn send their axons into laminae I-II. The number of labelled neurons was higher in lamina III, but the highest density was observed in lamina IV. We demonstrated that there are at least 3 and 6 subtypes of glycinergic neurons showing distinct morphology in laminae I-II and III-IV, respectively. According to the classification scheme of Grudt and Perl (2002), all the labelled glycinergic neurons in laminae I-II and many of them in laminae III-IV were identified as islet, central and vertical neurons. Cell morphologies in laminae III-IV, however, were more diverse; some labelled neurons in laminae III-IV resembled inverted stalked cells of Gobel (1978) and pyramidal cells of Réthelyi and Szentágothai (1969), while the morphologies of others did not correspond to any of the previously identified cell types. We showed that distinct populations of glycinergic neurons in laminae I-IV express neuronal markers like PV, nNOS, RET and RORβ. First in the literature, we provided experimental evidence that there are glycinergic axon terminals in abundant numbers in laminae I-II that do not express GABA, and these glycineonly axon terminals may arise primarily, if not exclusively, from neurons in lamina IV. Thus, glycinergic neurons with cell bodies in lamina IV may contribute substantially to spinal pain processing. Our findings suggests that glycine-mediated postsynaptic inhibition must be significantly more dominant than glycinergic presynaptic inhibition in laminae I-III. Our results indicate that glycinergic postsynaptic inhibition, including glycinergic inhibition of inhibitory interneurons must be a common functional characteristic of neural circuits underlying spinal pain processing. On the other hand, it is possible to hypothesize that glycinergic presynaptic inhibition, even though can be weak at the cellular level, may be crucial for locally targeting functionally distinct subpopulations of primary afferent inputs.
Szabadon hozzáférhető
Regionális érzéstelenítésben végzett carotis endarterektómiák klinikai vizsgálata
Gyöngyösi, Zoltán Jenő; Fülesdi, Béla; Idegtudományok doktori iskola; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék
A regionális anesztéziában végzett carotis műtétek során felléphetnek ischaemiás alapú neurológiai tünetek az artéria carotis kirekesztése alatt. Ennek felismerése lokál anesztéziában egyértelmű a klinikai tünetek alapján, de altatásban nincs megfelelő diagnosztikája. Metodikák: Vizsgálatunkban méréseket végeztünk transzkraniális Doppler és NIRS (near infrared spectroscopy) segítségével, mérve az agyi vérkeingés sebességét az ipszilaterális arteria cerebri mediában, illetve az agyszövetek oxigén szaturációját. A vizsgálatainkba bevontunk neuroradiológusokat is, akik a preopoeratív CT angiográfiás vizsgálatok alapján véleményezték a Willis kör kollaterális képességét. Eredmények: Az arteria carotis kirekesztése során jelentős csökkenést mutatott mind az agyszöveti oxigén szaturáció, mind pedig az ipszilaterális arteria cerebri media áramlási sebessége. A kirekesztés alatti ischaemiás neurológiai tünetek megjelenése összefüggést mutatott a Willis kör funkcióját befolyásoló eltérésekkel.
Szabadon hozzáférhető
A textúra analízis alkalmazhatóságának vizsgálata MR képeken
Veres, Gergő; Balkay, László; Berényi, Ervin; Idegtudományok doktori iskola; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Orvosi Képalkotó Intézet::Radiológiai Tanszék
A radiológiai képalkotást széles körben használják a neurológiai kórképek diagnosztizálására, az elváltozások karakterizálására és megerősítésére a tumor staging-ben, a terápiatervezésben, és a terápiás válasz megítélésében is. A különböző anatómiai elváltozások, a patológiás folyamatok, valamint a funkcionális változások a képalkotás során a képi megjelenés alapján megítélhetők, karakterizálhatók. Azonban a legtöbb esetben a képalkotás során keletkező képek elemzése csak vizuális megítélésen alapul, tehát kvalitatív eredményt kapunk. Sokkal megfelelőbb lenne, ha olyan vizsgáló módszereket és protokollokat alkalmaznánk, amelyek kvantitatív eredményt is nyújtanak, mert így objektíven, számokkal kifejezve lennének jellemezhetők egyes betegségek vagy állapotok. Az orvosi képalkotás egyik aktuális kutatási célja az, hogy a lehető legtöbb számszerű információt kinyerje az elkészült diagnosztikai felvételből. Ezt a törekvést radiomikának vagy radiomics-nek nevezzük. Radiomikai adat vagy index (RI) lehet például egy adott lézióhoz rendelhető voxelek hisztogramjából származó statisztikai paramétert, mint például a ferdeség vagy az entrópia. Azonban még előnyösebbek lehetnek azok az RI-k, amelyek a voxel értékek térbeli korrelációját vagy kapcsolatát próbálják leírni, így közvetlenebbül lehetnek kapcsolatban a szöveti terület heterogenitásával. Ez utóbbi paramétereket textúra indexeknek (TI) vagy jellemzőknek is hívják, jellegzetes képviselőik például az ún. gray level co-occurrence matrix (GLCM) alapú paraméterek. Ellentétben a szövettani vizsgálatokkal, amelyeknek speciális nehézségei és korlátai vannak a teljes lézió térfogat heterogenitásának meghatározásában, a radiomikus analízis nem-invazív módszer, és betekintést nyújthat a teljes elváltozás textúrájába
Szabadon hozzáférhető
Proinflammatórikus gén-és fehérje expresszió vizsgálata gerincvelői felületes hátsó szarvban krónikus gyulladás során
Ducza, László; Holló, Krisztina; Idegtudományok doktori iskola; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet
A krónikus fájdalom rendkívül nagy terhet ró az egyén fizikai és mentális egészségére is, jelentősen lerontva az életminőséget. A munkaképesség csökkenése vagy elvesztése, és az egészségügyi rendszer fokozott igénybevétele kihat a társadalom egészére is. A krónikus fájdalom jellege a jelenleg érvényes szempontok alapján lehet nociceptív, neuropátiás, vagy nociplasztikus. A nociceptív fájdalomérzet (szomatikus vagy viscerális) előzménye, hogy mechanikai, kémiai és termális ingerek perifériás szöveti sérülés vagy gyulladás által magas ingerküszöbű idegvégződéseket aktiválnak, melyek jeleket továbbítanak a központi idegrendszerbe. Ezzel szemben a neuropátiás fájdalomérzet kiváltó oka maga a jeltovábbító rendszer, tágabb értelemben a szomatoszenzoros rendszer sérülése. A nociplasztikus fájdalom során szöveti sérülés nem történik, de a nociceptív jelfeldolgozó rendszer változásai miatt fájdalomérzet alakul ki. A nociceptív és a neuropátiás fájdalom létrejöttének fontos mediátorai a proinflammatórikus citokinek, amelyek hatásukat a neuraxis minden szintjén kifejthetik. Az interleukin-1 családba tartozó porinflammatórikus citokinek termelődésében fontos szerepet játszik az inflammaszómális rendszer is.
Szabadon hozzáférhető
A vesetranszplantációs program sikerességét meghatározó egyes tényezők tanulmányozása az Északkelet-magyarországi régióban
Kanyári, Zsolt; Fülesdi, Béla; Nemes, Balázs; Idegtudományok doktori iskola; DE--Általános Orvostudományi Kar -- Sebészeti Intézet
Az értekézés fő célkitűzése az volt, hogy a vesetranszplantációs program sikerességét befolyásoló tényezőket elemezzük és ezáltal olyan teendőket tudjunk megfogalmazni, amelyek a további javulás irányába mutatnak. Két kérdést elemeztünk: az agyhalállal- donációval és transzplantációval kapcsolatos ismeretket térképeztük fel az egészségügyi és a laikus populációban kérdőíves módszerrel. A vizsgálatunk második részében azt vizsgáltuk, hogy centrumunkban a kiterjesztett donor kritériumok alapján választott vesék transzplantációja az eredményeink alapján hathatósan hozzájárulhat-e a várólisták csökkentéséhez. Megállapítottuk, hogy az agyhalál megállapítással és a donációval kapcsolatos ismeretek az egészségügyi személyzeten belül különösen a háziorvosok, másrészt a laikus populáció vonatkozásában rendkívül hiányosak. A szervek felajánlásának hajlandósága az egészségügyi és a laikus populációban nagyjából hasonló volt, de a vallásos személyek esetén az elutasítás aránya magasabb volt. Vizsgálataink felhívják a figyelmet a témával kapcsolatos szakmai továbbképző tanfolyamok és a lakossági tájékoztató, érzékenyítő programok szükségességére. Megállapítottuk, hogy regionális transzplantációs beteganyagunkban egyre nagyobb arányt foglalnak el az ECD donorokból származó vesék. A kiterjesztett donor-kritériumok alapján végzett vesetranszplantációink analízise alapján megállapítottuk, hogy az 1 és 3 éves transzplantátum és a páciensek túlélési aránya az SCD csoportban 90,7%, illetve 76%, illetve 98%, illetve 90% volt, ami a nemzetközi irodalmi adatoknak megfelel.
Szabadon hozzáférhető
Az epilepsziák kezelése és az agyi hálózatok
Dömötör, Johanna; Clemens, Béla; Idegtudományok doktori iskola; DE--Általános Orvostudományi Kar -- Kenézy Gyula Campus, Neurológia Osztály
Az epilepszia-betegség jelentősen rontja az életminőséget, különösen akkor, ha a jelenleg elérhető, főleg gyógyszeres kezeléssel nem sikerül rohammentességet elérni. A rohammentessé nem tehető betegek aránya még manapság is 30-35%. Az epilepszia-kutatásban az epilepsziák új, ún. „hálózati szemlélete” nyújt továbblépési lehetőséget, mely szerint az agyi teljesítmények nem központokban, hanem különböző komplexitású agyi hálózatokban jönnek létre. Értekezésem tárgya a „hálózati szemlélet” alkalmazása az epilepsziák gyógyszeres kezelése terén, mely területen belül két konkrét kérdést vizsgáltunk. 1. Retrospektív vizsgálatban elemeztük, hogy a klinikai-biológiai tényezők hogyan befolyásolják fokális (gócos) epilepsziában a nagy léptékű interiktális agyi hálózat dinamikáját, különös tekintettel a gyógyszeres kezelésre. 2. Prospektív-önkontrollos vizsgálatban elemeztük idiopátiás generalizált epilepsziás betegekben (IGE), kezeletlen és kezelt állapotban, a közepes léptékű agyi hálózat dinamikáját. Feltettük, hogy a gyógyszerhatás által előidézett szinkronizáció-csökkenés a sikeres kezelés prediktív biomarkere. A fokális epilepsziás betegek agyi hálózatának vizsgálatához 232 beteget gyűjtöttünk, az egészséges kontroll csoport 77 főből állt. Hat faktor (etiológia, családi anamnézis, a betegség kezdete, rohamtípus, a betegség időtartama, kezelés) hatását elemeztük. Az idiopátiás generalizált epilepsziás betegek kezelésre adott válaszának vizsgálata során 31 absence- és juvenilis myoclonus epilepsziás beteg kezeletlen (EEG1) és kezelt (EEG2) állapotban rögzített EEG felvételét elemeztük és hasonlítottuk össze, illetve értékeltük a kezelés hatékonyságát (rohammentesség versus perzisztáló rohamok). Mindkét vizsgálatban LORETA (low resolution electromagnetic tomography) értékekből indultunk ki. A fokális epilepsziás betegek vizsgálatához a LORETA Source Correlation (LSC) módszert alkalmaztuk. Az IGE betegek vizsgálatakor átlagos LORETA aktivitást (CSD=current source density) számoltunk az összes voxelre a 0,5-8,0 Hz frekvencia-tartományban. Fokális epilepsziákban négy faktornak (etiológia, rohamtípus, a betegség időtartama, kezelés) volt független, statisztikailag szignifikáns hatása a konnektivitási paraméterekre. Két faktor (a családi halmozódás és a betegség kezdete) nem befolyásolta a hálózatot statisztikailag kimutatható mértékben. IGE betegek esetén statisztikailag szignifikáns kapcsolat mutatkozott a kedvező klinikai kimenetel és CSD csökkenés, valamint a kedvezőtlen kimenetel és a CSD növekedés között. Epilepsy impaires quality of life even if the treatment is not effective and the seizures persist. Unfortunatelly, nowadays only 30-35% of the patients are seizure free. The „network-concept” gives a new approach in epilepsy research. According to this theory brain functions do not emerge in brain centers but networks of different complexity. The application of the „network concept” to the treatment of epilepsy is the theme of this dissertation and two specific questions were investigated. 1. In a retrospective study, we analyzed how clinical-biological factors act upon the dynamics of focal epilepsy patients' large-scale interictal brain network. We highlighted the network changes related to medical treatment. 2. In a prospective, self-controlled study, we analyzed the medium-scale brain network dynamics in idiopathic generalized epilepsy (IGE) patients. We assumed that a drug-induced decrease of synchronization is the predictive biomarker of successful treatment. We investigated 232 focal epilepsy patients, the control group contained 77 healthy persons. Six factors’ effect (etiology, family, onset, seizure type, duration, treatment) was analyzed. We compared 31 IGE (absence and juvenile myoclonic epilepsy) patients’ EEGs recorded before (EEG1) and during (EEG2) treatment and the efficacy of the treatment was also evaluated. We proceeded LORETA (low resolution electromagnetic tomography) values in both investigations. LORETA Source Correlation (LSC) was used in focal epilepsy patients and average LORETA activity (CSD=current source density) was counted for all the voxels in 0,5-8,0 frequency range by IGE patients. Four out of the six investigated factors (etiology, seizure type, duration, treatment) had an independent modifying effect on connectivity. Two of them (family and onset) did not have a statistically demonstrable influence. There is a relationship between the responder state and the reduction of global EEG synchronization and between the refractor state and the persistence of global EEG synchronization in generalized epilepsies.
Szabadon hozzáférhető
Különböző anesztetikumok szisztémás és agyi keringésre, agyi autoregulációra és szén-dioxid reaktivitásra kifejtett hatásainak vizsgálata
Juhász, Marianna; Molnár, Csilla; Idegtudományok doktori iskola; DE--Általános Orvostudományi Kar -- AITT
Mind az inhalációs, mind a vénás anesztetikum hatással lehet a szisztémás keringésre. A hemodinamikai változásokkal szemben az agyi autoreguláció biztosítja az egyenletes cerebrális véráramlást. Az agyi autoregulációt és az agyi vazoreaktivitást is módosíthatják a különböző narkotikumok. Az első vizsgálatunkban a szevoflurán klinikai dózisban, 1 MAC koncentrációban adagolva nem fejtett ki szignifikáns szisztémás hemodinamikai hatást. Az artériás középnyomást szignifikánsan csökkentette, az indukció alatt elért egy egyensúlyi állapotot, majd a továbbiakban nem változott. Ezzel párhuzamosan az augmentációs index, valamint a perifériás és aorta pulzusnyomás az indukció alatt megemelkedett, majd változatlan maradt. Mindez nem volt befolyással a statikus cerebrális autoregulációra és a cerebrális vazoreaktivitás szintén változatlan maradt. Második vizsgálatunkban párhuzamosan vizsgáltuk a propofol szisztémás és cerebrális keringésre gyakorolt hatását. Tudomásunk szerint tanulmányunk az első olyan humán nem-experimenális vizsgálat, amely noninazív hemodinamikai módszert alkalmazva, a leggyakrabban használt vénás anesztetikum, a propofol szisztémás keringésre, kifejtett hatását vizsgálta. Vizsgálatunk eredménye alapján a klinikai dózisban adagolt propofol mellett a centrális aortanyomás és a perifériás pulzusnyomás nem változott, ami a változatlan artériás rezisztencia mellett szól, ugyanakkor felveti a venodilatáció valószínűségét. Az augmentációs index csökkent, ami az artériák rugalmasságának az emelkedését jelenti. A propofol indukció alatt emelkedett pulzatilitási index értéket mértünk, ami az MCA területén fellépő rezisztencia erek vazokonstrikcióját jelenti. Szignifikánsan csökkent a cerebrális véráramlási sebesség és a cerebrális perfúziós nyomás is. Vizsgálatunk eredménye szerint propofol narkózis alatt fokozatosan kialakuló hipokapnia az artéria cerebri mediában a véráramlási sebességet 2 cm/s változtatja meg, 1 Hgmm szén-dioxid szint változás, és egy emelkedő pulzatiliási index is megfigyelhető. Ez alátámasztja, hogy a propofollal végzett anesztézia mellett a hipokapniára adott agyi vazoreaktivitás megtartott.
Szabadon hozzáférhető
Fibrinolítikus paraméterek és az alvadék méretének összefüggései az intravénás trombolízis sikerességével iszkémiás stroke-ot szenvedett betegekben
Szegedi, István; Csiba, László; Bagoly, Zsuzsa; Szegedi, István; Idegtudományok doktori iskola; DE--Általános Orvostudományi Kar -- Neurológiai Tanszék
Bevezetés: A rekombináns szöveti plazminogén aktivátorral (rt-PA) végzett trombolízis az akut iszkémiás stroke (AIS) legfontosabb kezelési módszere, azonban csak a betegek egy részénél hatékony. Prospektív, obszervációs vizsgálatainkban fibrinolítikus markerek, illetve az agyi ereket elzáró alvadék méretének összefüggését tanulmányoztuk intravénás trombolízisben részesülő betegeknél a terápia rövid- és hosszú távú kimenetelével. Módszerek: Az első vizsgálatban 131 konszekutív, intravénás rt-PA kezelésben részesülő AIS betegben vizsgáltuk a plazminogén aktivátor inhibitor-1 (PAI-1) szintek, a PAI-1 4G/5G polimorfizmus és terápia kimenetele, illetve biztonságossága közötti összefüggéseket. A második, eset-kontroll tanulmányban 200 AIS beteg esetében vizsgáltuk a trombus méretét leíró clot burden score (CBS) és a különféle hemosztázis paraméterek, köztük a XIII-as faktor (FXIII) aktivitás és a FXIII-A Val34Leu polimorfizmus közötti összefüggéseket és hatásukat a trombolízis sikerére. A perifériás vénás vérmintákat a trombolízis előtt, közvetlenül utána (csak az első tanulmány esetén) és a kezelés után 24 órával vizsgáltuk. A rövid távú kimenetel jellemzésére az NIHSS legalább 4 pontos változását használtuk. A hosszú távú funkcionális kimenetel jellemzésére a módosított Rankin skálát használtuk 90 nappal a stroke a kialakulása után. Eredmények: A PAI‐1 aktivitása szignifikánsan csökkent a trombolítikus kezelés során, ugyanakkor a PAI‐1 antigénszintekben nem volt változás. A PAI-1 aktivitás ill. antigénszintek nem mutattak összefüggést a terápia kimenetelével. Bináris, backward logisztikus regressziós modellt alkalmazva a PAI-1 5G/5G genotípus a lízis utáni vérzéses transzformáció szignifikáns, független kockázati tényezőjének bizonyult (OR: 4,75; 95% CI:1,18–19,06, p=0,028). Egyváltozós analízis során a FXIII-A Leu34 allél jelentős védőhatást mutatott a nagyobb vérrögök (CBS 0-9) kialakulásával szemben (OR: 0,52; 95%CI:0,30–0,92, p=0,0227). A többváltozós analízis feltárta, hogy a CBS a rövid és hosszú távú kimenetelek független prediktora (CBS 0–9 vs. 10: rövid távú kimenetel OR:2,78; 95%CI:1,44–5,36, p = 0,002, hosszú távú kimenetel OR:2,50; 95%CI: 1,18–5,31, p=0.017), míg a vizsgált hemosztázis paraméterek ilyen hatását nem tudtuk igazolni. Konklúzió: Az általunk vizsgált kohorszban a PAI-1 4G/5G polimorfizmusa a vérzéses transzformáció független prediktorának bizonyult. A FXIII-A Leu34 allél jelenléte szignifikáns védelmet mutatott a nagyobb méretű alvadékok kialakulásával szemben. Eredményeink alapján a nagyobb trombusméret (alacsony CBS) a trombolízis kedvezőtlen rövid és hosszú távú kimenetelének független prediktora.
Szabadon hozzáférhető
A posztoperatív reziduális neuromuszkuláris blokk előfordulása a közép-európai régióban és megelőzésére tett lépések egy új elektromiográfiás-alapú neuromuszkuláris monitor fejlesztésén keresztül
Nemes, Réka; Fülesdi, Béla; Idegtudományok doktori iskola; DE--Általános Orvostudományi Kar -- Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék
A műtétek után fennálló maradék izomrelaxáns hatás (PORNB, postoperative residual neuromuscular block) a betegek 10-70%-nál figyelhető meg és egyre több bizonyíték áll rendelkezésünkre azzal kapcsolatban, hogy kedvezőtlenül befolyásolja a műtéti kimenetelt. Doktori értekezésem első részében a PORNB előfordulását vizsgálom meg a Debreceni Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszékén egy részben randomizált, placebó kontrollált, kettős vak vizsgálatban, majd megpróbálom feltárni a lehetséges okokat egy két országot felölelő kérdőív segítségével, mely a magyar és román aneszteziológusok gyakorlatát és ismereteit térképezte fel az izomrelaxánsok biztonságos használatával kapcsolatban. Eredményeink alapján a következő megállapításokat lehetett tenni: 1) Bármennyire is vonakodni látszik beismerni az aneszteziológus társadalom, a posztoperatív reziduális izomrelaxáns hatás napjainkban továbbra is jelentős probléma. Az intézetünkben végzett vizsgálatunkban a PORNB előfordulása 22,4% volt. 2) A PORNB minden vizsgálati csoportban előfordult. Objektív neuromuszkuláris monitorozás hányában egyik felfüggesztési stratégia, egyik felfüggesztő szer (spontán visszatérés biztosítása, neostigmin felfüggesztés, sugammadex felfüggesztés, placebó csoport) sem volt képes önmagában megelőzni. 3) A saját és a nemzetközi eredményekkel szemben a magyar és román aneszteziológusok jelentős része a PORNB-t elhanyagolható problémának tartja a mindennapokban. 4) A válaszadók 26,3 %-a szerint nincs szükség neuromuszkuláris monitorra és pusztán klinikai jelek alapján kizárható a PORNB fennállása. 5) A válaszadóinknak mindössze 7,7 %-a használ rendszeresen neuromuszkuláris monitort. 27% soha nem monitoroz. 6) Az alacsony monitorozási hajlandóság okai lehetnek az objektív neuromuszkuláris monitorok relatíve alacsony hozzáférhetősége és körülményes használatuk. A dolgozatom második részében egy potenciális megoldást szeretnék bemutatni, egy új neuromuszkuláris monitort, melynek fejlesztésében az elmúlt években jelentős szerepet vállaltunk. A Debreceni Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszékén történtek a készülékkel az első klinikai vizsgálatok, melyek lehetővé tették, hogy a készülék forgalomba kerüljön. Az fejlesztéseknek köszönhetően a készülék megbízható indikátora a neuromuszkuláris blokkból való visszatérésnek és ideális az optimális extubációs kritériumok meghatározásához. Könnyű kezelhetősége miatt remélhetőleg népszerű lesz és hozzájárul a monitorozási hajlandóság növekedéséhez. A mély és méréskelt neuromuszkuláris blokk pontosabb monitorozásához, valamint a különleges betegcsoportok (pl. neuromuszkuláris betegségben szenvedő betegek, gyermek betegpopuláció) monitorozásához további fejlesztések szükségesek, melyek jelenleg is zajlanak.
Szabadon hozzáférhető
Hemodinamikai és hemoreológiai változások E. coli szuszpenzióval indukált fulmináns szepszis modellen
Berhés, Mariann; Fülesdi, Béla; Németh, Norbert; Berhés, Mariann; Idegtudományok doktori iskola; DE--Általános Orvostudományi Kar -- Aneszteziológia és Intenzív terápiás Tanszék
A szepszis és szeptikus sokk napjainkban is magas mortalitással és nagy kórházi költséggel járó szindróma. Patomechanizmusa továbbra sem tisztázott. Bár a klinikumban számos új terápia került bevezetésre, a morbiditási és mortalitási mutatók továbbra sem javultak jelentősen. Az összetett patomechanizmus, a heterogén betegpopuláció, a pontos diagnosztikus markerek hiánya, valamint az etikai megszorítások nehézségeket állítanak a szepszis kutatás útjába. Emiatt egy tökéletes szeptikus állatmodell kifejlesztése mérföldkő lenne a szepszis patomechanizmusának és terápiájának kutatásában. A jelenleg alkalmazott állatmodellek számos hiányosággal bírnak, nem standardizáltak, emiatt a kutatási eredmények sokszor félrevezetőek lehetnek. Munkánk egy összetett tudományos kísérlet részét képezte, melynek célja E. coli indukálta szepszis során a hemodinamikai, hemosztazeológiai, hemoreológiai és cerebrovaszkuláris komponensek változásának vizsgálata volt sertés modellen. Elsődlegesen arra a kérdésre kerestük a választ, hogy az intravénásan adott E. coli szuszpenzió indukálta korai fulmináns szepszis során milyen szisztémás hemodinamikai változások figyelhetőek meg. A fulmináns szepszis modellezéséhez élő E. coli szuszpenziót alkalmaztunk intravénásan, folyamatosan emelve a beadott mennyiséget. Az első 30 percben 2 ml fiziológiás sóban szuszpendált baktérium kultúrát, majd a következő 30 percben 4 ml baktérium kultúrát adtunk. Ezt követően 32 ml baktérium kultúrát adtunk 120 perc alatt. Így 9,5x106 összdózisú E. coli-t adtunk be 180 perc alatt.A hemodinamikai paraméterek mérése PiCCO monitor segítségével történt. Kísérletünk során a szeptikus sokk kialakulása folyamatában az artériás középnyomás és a cardiac index csökkenését figyeltük meg, emelkedő tendenciájú pulzusszámmal. Emellett szignifikáns csökkenést tapasztaltunk a stroke volumen variáció értékében a szeptikus állatok esetében. A vizsgálat során az anesztézia gyógyszerein kívül az állatok egyéb gyógyszeres terápiában nem részesültek ( intravénás folyadék terápiában sem) , így a szepszis során bekövetkező hemodinamikai változások természetes lefolyását tudtuk megfigyelni. Az általunk létrehozott fulmináns szeptikus sokk során egy fázisú hipodinám keringési paraméterek voltak megfigyelhetőek. Feltételezéseink alapján az E. coli által kiváltott gyulladásos válasz közvetlenül a miokardium kontraktilitását befolyásolja. Ez a cardiac index és a globális ejekciós frakció csökkenéséhez vezet a folyamat során, mely a hipodinám keringés vezető oka lehet. A hipodinám keringési válasz hatására kísérletünk során megfigyelhető volt egy azonnali mikrocirkulációs károsodás is, már a baktérium infúzió korai szakaszában. Ez alapján elmondható, hogy az intravénás E. coli infúzió egy fulmináns hipodinám szepszist váltott ki sertés modellünkben, mely szöveti hipoperfúzióhoz és hipoxiához vezetett. Vizsgálatuk további célja a hemoreológiai változások vizsgálata volt fulmináns szepszis során. A szeptikus állat csoportban folyamatosan csökkenő vörösvérsejt deformabilitás volt megfigyelhető. Az osmoscan paraméterek vizsgálata során az osmoscan görbe sejt deformabilitáshoz és membrán stabilitáshoz tartozó része, ami megfelel a min EI és max EI közötti területnek az idetartozó ozmotikus értékekkel együtt, mutatta a legmarkánsabb eltérést. A két pont közötti különbség egy fokozatosan romló tendenciát mutatott, mely valószínűleg a megváltozott ozmotikus mikrokörnyezet sejtkárosító hatását is jelzi. A csökkenő tendenciájú aggregációs paraméterek ellentmondanak a korábbi tanulmányok megfigyelésének. Az aggregációs folyamat sebessége és intenzitása is alacsonyabb lett az élő E. coli szuszpenzió infúziót követő hatodik órában, habár a vörösvérsejt deformabilitás romlott. Ennek az ellentmondásos eredménynek az lehet a magyarázata, hogy az általunk végzett vizsgálat párhuzamosan zajlott a fulmináns szepszis korai fázisában a szeptikus sokk kialakulásával. Nem tudtuk kizárni a véráramba kerülő élő baktériumok aggregációra kifejtett hatását, emiatt az élő E. coli szuszpenziót normál vérmintákkal is teszteltük. Az in vitro vizsgálat során a vörösvérsejt deformabilitás és aggregáció az in vivo vizsgálatnak megfelelően változott, mely a két órás inkubációs periódus során továbbra is megfigyelhető volt. Az általunk alkalmazott E. coli szepszis modellt véleményünk szerint jól alkalmazható a hipodinám szepszis hemodinamikai és hemorhológiai hatásainak vizsgálatára.
Szabadon hozzáférhető
A közeli infravörös spektroszkópia alkalmazása különböző klinikai körülmények között
Vaskó, Attila; Molnár, Csilla; Vaskó, Attila; Idegtudományok doktori iskola
A NIRS egy fejlődőben lévő, non-invazív technológia, mely már most számos klinikai területen kerül alkalmazásra. A dolgozatomban két olyan területtel kapcsolatos vizsgálatot mutattam be, amelyeknek nem volt előzménye, de amelyek egyszersmind segítik a kórfolyamatok patofiziológiai megértését szeptikus encephalopathiában, valamint hozzájárulhatnak a betegbiztonság javulásához diagnosztikus bronchoscopia során. A szeptikus encephalopathiával kapcsolatos vizsgálataink eredményei döntően patofiziológiai jelentőségűek. Az a tény, hogy az agyi vazoreaktivitás szeptikus encephalopathiában nem károsodott, arra mutat rá, hogy az agy érintettségének súlyos szepszisben elsősorban nem vaszkuláris, hanem minden bizonnyal inkább metabolikus okai lehetnek. A diagnosztikus bronchoscopia során végzett NIRS vizsgálataink már közvetlen klinikai jelentőséggel is bírnak: a beavatkozás során a bizonyos betegekben kifejezett szisztémás deszaturáció ellenére sem kell tartani az agyszövet deszaturációjától. Ugyanakkor szisztémás deszaturáció szempontjából klinikailag is jelentősége van a kiegészítő O2 terápiának, a vizsgálataink szerint 2 liter/perc oxigén adása szükséges a deszaturáció megelőzéséhez. Klinikai jelentőséggel bír az a tény is, hogy férfiakban, dohányos személyekben és alacsony FEV1%-al rendelkező betegekben már a beavatkozás előtt számolnunk kell egy korábban megjelenő és tartósabban fennálló deszaturáció jelentkezésével. NIRS is an evolving non-invasive technology that is already being used in many clinical areas. In my thesis, I presented two studies that had no precedents, but which help in the pathophysiological understanding of disease processes in septic encephalopathy and may contribute to the improvement of patient safety during diagnostic bronchoscopy. The results of the NIRS septic encephalopathy study are mainly of pathophysiological value. The fact that we could not demonstrate an altered cerebral vasoreactivity in patients with severe spetic encephalopathy points on the determining role of other factors than vascular in the development of septic encephalopathy, presumably metabolic factors. Our study in patients undergoing diagnostic bronchoscopy have direct clinically useful informations: We observed that –despite a significant systemic desaturation in certain patients- cerebral desaturation does not occur during the procedure. Additonally, we were able to show that administering supplemental O2 during diagnostic bronchoscopy is of clinical importance to avoid systemic desaturation. It seems that a supplemental O2 dose of 2 l/minutes is sufficient to prevent systemic desaturation in the majority of the cases. Another clinically important observation is that patients with male gender, smokers and those with reduced FEV1% values are the individuals at high risk to develop systemic desaturation.
Szabadon hozzáférhető
Extracellularis mátrix molekulák eloszlása a nuclei precerebellares és a bulbus olfactorius területén
Hunyadi, Andrea; Rácz, Éva; Idegtudományok doktori iskola; DE--Általános Orvostudományi Kar -- Anatómiai, Szövet-és Fejlődéstani Intézet
Jelen munkánk során leírtuk az extracellularis mátrix (ECM) legfőbb molekuláinak (hialuronsav, lektikánok, tenaszcin-R és HAPLN1) előfordulását és szerveződését az oliva inferior (OI), a nucleus prepositus hypoglossi (PHN) és a bulbus olfactorius (BO) területén, patkányban. Az OI esetében a legszembetűnőbb jelenség a perineuronális háló (PNN) hiánya, amely magyarázható azzal, hogy az OI neuronjainak sejttestén és a dendritek proximalis részén ritkán fordulnak elő szinapszisok. A PHN területén erős PNN volt megfigyelhető a magnocellularis almag neuronjainak többsége körül, míg a parvocellularis részben a pericellularis jelölődést nem tudtuk bizonyítani, az ECM kizárólag diffúz módon a neuropil területén jelent meg. A BO esetében azt tapasztaltuk, hogy a különböző ECM molekulák kimutatására elvégzett hisztokémiai és immunhisztokémiai reakciók elsősorban a neuropil területén mutattak pozitivitást. A PNN kizárólag vékony formában jelent meg és csak a mitralis sejtek körül volt megfigyelhető a Wisteria floribunda agglutinin és az aggrekán reakciót követően. Ezen eredmények összhangban vannak a szaglórendszer neuronhálózatának élethosszig tartó átrendeződésével, mely a meglévő szinaptikus kapcsolatok felbomlásán és újrarendeződésén, valamint az interneuronok folyamatos képződésén és a BO-ba való bevándorlásán keresztül valósul meg. A PNN kifejlett korban gátolja a neuronalis plaszticitást, mivel a pericellularis molekulaszövedék akadályozza új szinaptikus kapcsolatok kialakulását és korlátozza a szinapszisokban található receptorok motilitását. Tehát a PNN ritka megjelenése összefüggésben lehet a vizsgált területeken megfigyelhető kiemelkedő neuronalis plaszticitással. Eredményeink hozzájárulhatnak ahhoz, hogy megértsük az ECM neuronalis plaszticitásban és regenerációban betöltött szerepét. In the present study we have described the localization and organization of major extracellular matrix (ECM) molecules, the hyaluronan, the lecticans, tenascin-R and HAPLN1 link protein in the inferior olive (IO), prepositus hypoglossi nucleus (PHN) and olfactory bulb (OB) of the rat. In case of the IO, the most characteristic finding was the lack of perineuronal nets (PNNs), presumably due to the absence of synapses on the perikarya and proximal dendrites of IO neurons. In the PHN, PNNs were well developed in the magnocellular subdivision of PHN, whereas the pericellular positivity was almost absent in the parvocellular subdivision of PHN, here a diffuse ECM was observed. In the OB, one of the striking features of ECM staining pattern was that the reactions were shown dominantly in the neuropil. PNNs were present only in the mitral cell layer with the Wisteria Floribunda agglutinin and aggrecan staining and they exhibited only the thin appearance, whereas the other forms of condensed ECM were not recognizable. These results are in agreement with the life-long plasticity of the olfactory system which includes formation and elimination of synaptic contacts and continuous generation and migration of interneurons into the OB. The PNNs limit the plasticity in adulthood by altering new neuronal contacts, acting as a scaffold for molecules that can inhibit synapse formation, and limiting receptor motility at synapses. As the PNN limits the neural plasticity, its rare appearance may be related to the high degree of plasticity in the examined regions. Our results might contribute to understand the recently highlighted importance of ECM in the neural plasticity and regeneration.
Szabadon hozzáférhető
Neuropszichiátriai tünetek vizsgálata major neurokognitív zavarban
Laczkóné Majer, Réka; Frecska, Ede; Majer, Réka; Idegtudományok doktori iskola; DE--Általános Orvostudományi Kar -- Pszichiátriai Tanszék
Vizsgálatunkban arra kerestük a választ, hogy hazai mintán hogyan alakulnak a major neurokognitív zavarban szenvedő betegek körében a kognitív funkciók és a neuropszichiátriai tünetek. Eredményeink - a korábban nem kezelt demenciában szenvedő betegek naturalista mintájára vonatkozó felderítő vizsgálat alapján - alátámasztották a szakirodalom korábbi megállapításait, amelyek a neurokognitív zavarban szenvedő betegek esetében az NPS magas prevalenciájára vonatkoznak. Konkrét különbségeket azonosítottunk az NPS megjelenésében klinikailag elkülönített major neurokognitív zavar típusok esetén, valamint szignifikáns összefüggést a kognitív romlás szintje és az NPS megjelenése között. Igazoltuk a neuropszichiátriai tünetek előfordulási gyakoriságának és súlyosságának jelentőségét major neurokognitív zavarban szenvedő betegek körében. Vizsgálatunk elsődleges kérdése tehát, hogy szükséges-e foglalkozni egészségpszichológiai szempontból a neuropszichiátriai tünetekkel egyértelműen megválaszolásra került. Kutatásunk második fő kérdése, miszerint van-e eltérés a neuropszichiátriai tünetek tekintetében a különböző etiológiájú major neurokognitív zavarok esetében, szintén szignifikáns eredménnyel zárult. Azt látjuk, hogy Alzheimeres betegek körében gyakoribbak és súlyosabbak a pszichotikus tünetek, a szorongás, motoros funkciók zavarai és az alvás-ébrenlét ritmus zavarai, míg vaszkuláris eredet esetén az affektív tünetek túlsúlyáról számolhatunk be. Harmadik kérdésünk, hogy van-e összefüggés a kognitív funkciók és a neuropszichiátriai tünetek közt szintén szignifikáns eredménnyel zárult. Azt látjuk, hogy a kognitív funkciók romlásával nő a neuropszichiátriai tünetek gyakorisága és súlyossága, kifejezetten az apátia/közömbösség, kritikátlanság, irritabilitás, kóros motoros viselkedés, evés- étvágy változás és alvási és éjszakai viselkedési rendellenességek és a téveszmék tekintetében, melyek alátámasztják azokat a korábbi megállapításokat, miszerint a neuropszichiátriai tünetek nagyban hozzájárulnak a beteg intézeti elhelyezéséhez, családból való kikerüléséhez. Kutatásunk negyedik kérdése annak felmérése volt, hogy a major neurokognitív zavarhoz kapcsolódó neuropszichiátriai tünetek milyen összefüggésben állnak az életminőség különböző mutatóival. Eredményeink alátámasztják, hogy a neuropszichiátriai tünetek jelentős hatással vannak a betegek életminőségére és a betegség terhére, ami erősebbnek bizonyult a kognitív funkciók hatásánál. Kutatásunk utolsó, ötödik kérdésének megválaszolása felhívja a figyelmet a neuropszichiátriai tünetek hozzátartozóra gyakorolt hatására, amely kétszer erősebb, mint a kognitív tünetek hatása. Kutatásunk az első olyan magyarországi tanulmány, amely felhívja a szakemberek figyelmét arra, hogy a kognitív tünetek mellett a neuropszichiátriai tünetekre is figyeljenek, hiszen a hozzátartozói teher és ezáltal a gondozási körülmények nagyban függnek a neuropszichiátriai tünetek gyakoriságától és súlyosságától. Kutatásunk jelentőségét az adja, hogy tudomásunk szerint korábban nem volt még olyan hazai major neurokognitív zavarban szenvedő betegekkel kapcsolatos kutatás, melynek a középpontjában a neuropszichiátriai tünetek álltak volna, gyógyszeres beavatkozás hatásának vizsgálata nélkül. Ez volt az első szisztematikus tanulmány, amely a magyar major neurokognitív zavarban szenvedő betegek körében információkat gyűjtött a neuropszichiátriai tünetekről. Az eredményeink igazolták, hogy a major neurokognitív zavarban szenvedő betegek gondozásában nagy figyelmet kell fordítani erre a tünetcsoportra, hiszen a leggyakrabban előforduló tünetek azok, amelyek a leginkább érzékenyek a kognitív funkciók romlására, és ezek okozzak a nagyobb mortalitási rizikót, illetve az intézeti elhelyezést. Emellett eredményeink azt is alátámasztottak, hogy a neuropszichiátriai tünetek több, mint kétszer olyan erős hatással vannak a beteget gondozó hozzátartozó pszichés terhére, mint a kognitív tünetek. In our research we were looking for the answer how the cognitive functions and neuropsychiatric symptoms had been changing among the patients with major neurocognitive disorder in our sample. Our results - based on a study of naturalistic sample of patients with dementia without treatment - confirmed previous findings in literature on patients with neurocognitive disorder that these were related to the high prevalence of NPS. We have found significant differences in the presentation of NPS within clinical subtypes of major neurocognitive disorder. In addition, we have identified a significant relationship between the level of cognitive impairment and the appearance of NPS. We also proved the importance of the frequency of occurrence and the severity of neuropsychiatric symptoms among the patients with major neurocognitive disorder. The first hypothesis of our research – whether it is essential to deal with neuropsychiatric symptoms in patient care - was plainly answered. The second question - whether in terms of neuropsychiatric symptoms there is any difference between the major neurocognitive disorders of different etiology - had also been answered with significant result. It can be seen that among patients with Alzheimer's dementia psychotic symptoms, anxiety, disorders of motor functions and diurnal rhythm disorders were more common and severe. However, in case of dementia with vascular origin we reported the prevalence of affective symptoms. Our third question - whether there was any relationship between the cognitive functions and neuropsychiatric symptoms - also resulted with a significant finding. We could see that due to the impairment of cognitive functions the frequency and severity of neuropsychiatric symptoms were increasing especially in terms of apathy, disinhibition, irritability, motor disorders, eating-appetite change, disorder of sleep-wake cycle and delusion which have confirmed the previous conclusions namely that neuropsychiatric symptoms greatly contribute to the process of hospitalization and the fact that patients get out of the family. Our fourth question was targeting a relationship between the neuropsychiatric symptoms of neurocognitive disorder and the different indicators of the quality of life. Our results have confirmed that neuropsychiatric symptoms have a significant impact on the patients’ quality of life and the burden of the illness, which seemed more intense than the effect of cognitive functions.Our last, fifth question emphasized the impact of neuropsychiatric symptoms on patients’ relatives, which turned out to be twice stronger than the effect of cognitive symptoms. This was the first Hungarian study which calls attention to the importance of neuropsychiatric symptoms since the caregiver’s burden and nursing circumstances greatly depend on the frequency and severity of these symptoms. The significance of our study relies on the fact that - as far as we know - there has not been any Hungarian research on patients with neurocognitive disorder, where neuropsychiatric symptoms played a main role in the investigation, without observing the effect of a drug intervention. This was the first systematical study to collect information about the neuropsychiatric symptoms among Hungarian patients who have been suffering by neurocognitive disorder. Our results indicate that while taking care of patients with neurocognitive disorder one has to focus more on this syndrome because the most common symptoms were the most sensitive for the impairment of cognitive functions and these cause the largest mortality risk and hospitalization. In addition, our results have also confirmed that as compared to cognitive symptoms neuropsychiatric symptoms had more than double impact on the mental burden of the caregiver.

Böngészés

legfrissebb feltöltések