Magyarország a rendszerváltást megelőző években az egészségfejlesztés úttörői közé tartozott, ezt a szerepét azonban fokozatosan elvesztette. E folyamatot elemzők még nem vizsgálták, ezért tartottam indokoltnak, hogy a jogszabályok, dokumentumok és a szakirodalom, továbbá az egészségfejlesztés kilenc, egykor fontos szereplőjével készített interjú alapján próbáljam feltárni az egészségfejlesztés peremre szorulásának okait.

Kiinduló hipotézisem az volt, hogy az egészségfejlesztés megítélése, s ennek megfelelően gyakorlata a vizsgált időszak nagy részében nem felelt meg a globális kihívásoknak, legfeljebb csupán rövid periódusokban (1986–1989, 2001–2003) közelített a nemzetközi elvárásokhoz. A kuratív medicina politikai lobbiereje mindig erősebb volt, mint az egészségfejlesztőké, ezért kormány- és miniszteri egészségügyi programokban rendre az ellátás fejlesztése, reformja állt a középpontban.

Az irodalmi áttekintés és az interjúk igazolták feltételezésemet. Beigazolódott, hogy – néhány kivételtől eltekintve – Magyarországon még az egészségfejlesztés esetében sem fér bele a politikai kultúrába a kontinuitás, ezért az ilyen stratégiákat és projekteket a miniszter- és kormányváltások általában megsínylették. A civil világ fejletlen, működése költségvetési juttatásoktól függ. Az orvosvezetők által uralt egészségügyi kormányzatok társadalompolitikai érzékenysége többnyire csekély, s makrogazdasági és szociális ismereteik is szerények.

Közel 30 évvel a népegészségügyben fordulatot jelentő Ottawai Karta megalkotása után úgy tűnik, a magyar egészségpolitika nem tudta valóra váltani esélyeit az egészségfejlesztésben. Pedig 1987 és 2002 között öt egészségfejlesztési stratégia készült el, közülük három jutott el a kormány jóváhagyásáig, de a pénzügyi források megteremtése ezen időszakokban sem sikerült. Még a 2003-ban parlamenti szentesítést nyert hosszú távú program végrehajtásában is jórészt magára maradt a szaktárca, s nem tudta hadra fogni a minisztériumok, önkormányzatok, önkéntes csoportok és vállalkozások sokaságát – az egészség érdekében.

Az értekezés fő tanulsága, hogy az Ottawai Karta máig érvényes stratégiai pilléreket jelöl ki hazánk számára is, az Észak – Karéliai Projekt módszerei, akciói pedig a siker esélyével megvalósítható egészségfejlesztés irányaira adnak mintát Magyarországnak. Ennek követéséhez azonban az elkötelezettség mellett növekvő gazdaság és politikai stabilitás is szükséges. Hungary belonged to the pioneers of health promotion before the change of the political system but has lost this role gradually. This process has not been investigated so far, therefore it was reasonable to explore the causes of marginalization of health promotion by analyzing legislation, documents and public health publications as well as interviews with 9 former key advocates and actors of health promotion.

It was my opening hypothesis that the domestic assessment and practice of health promotion did not match to global challenges, at most it converged to international expectations in short periods (1986-1989, 2001-2003). The political lobbying force of curative medicine was always stronger than of public health including health promotion, so thus government and ministerial programs consecutively focused on the development and the reform of the health system.

The review of literature and the interviews confirmed the initial presumptions. It proved true with some exceptions, that in Hungary the political culture was not in favour of continuity even in case of health promotion, that is why changes in governments or in the person of health ministers led to damages or cut of public health programs started by predecessors. Civic sector is underdeveloped and dependent on state budget. Health governance dominated by medical influence, has low social sensitivity and weak knowledge on macroeconomics.

Almost 30 years after the Ottawa Charter (which brought a revolutionary change in public health thinking) it seemed that the Hungarian health policy could not live with the chances in health promotion created by early start and commitments of then leadership. Between 1987 and 2002 five public health or health promotion strategies were elaborated, 3 of them enjoyed government approval, but funding and implementation remained unsatisfactory. Although the public health program of 2003 (The Decade of Health) had been adopted by a convincing majority of the parliament, the health ministry was left alone. Alliance for health was not created by other ministries, local governments, NGOs and businesses in most parts of the implementation process.

The lesson of the dissertation that the strategic pillars of the Ottawa Charter as well as the successful methods and actions of the North Karelia project still provide with a good direction and pattern for public health development in Hungary if commitments, political stability and economic environment are associated.