A 4-amino-szalicilsav és a peroxomonoszulfát-ion közötti reakció kinetikája és mechanizmusa

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Kutatómunkám során a 4-amino-szalicilsav és a peroxomonoszulfát-ion közötti reakció létét, körülményeit és lépéseinek számát vizsgáltam. Előkísérleteimben megállapítottam, hogy az első, nagyon gyors lépést egy lassabb reakció is követi. Nagyobb reakcióidőknél három izobesztikus pont jelenik meg, ami arra enged következtetni, hogy a reakció legalább két lépésből áll, s az izobesztikus pontok a másodikhoz tartoznak, vagyis a két folyamat időskálája elég jelentősen elkülönül. A spektrumból megállapítható, hogy egy új anyag keletkezett, amely később elbomlott. Azt is sikerült megállapítani, hogy a reakciósebesség jelentősen függ a pH-tól, ezért a részletes kísérleteket foszfátpufferrel és kénsavas reakciókkal folytattam. A foszfátpufferes reakció egy szakaszában három izobesztikus pontot látunk, de ez nem érvényes a teljes folyamatra, vagyis a reakció foszfátpufferes közegben is több lépésben megy végbe. A kinetikai görbéken két szélsőérték található, tehát biztosan mondhatjuk, hogy háromlépéses reakcióról van szó. A reakciókat 8, illetve 24 órán keresztül végeztem azonban még ez az idő sem volt elég a reakció végigkövetéséhez. Foszfátpufferes közegben a nagyjából két órán át mért kinetikai görbékre jól lehetett kétexponenciális függvényt illeszteni. A lassabb folyamat pszeudo-elsőrendű sebességi állandója egyenes arányos az oxon koncentrációjával, míg a gyorsabb folyamaté gyakorlatilag független tőle. A reakció savas körülmények között sem zajlott le teljesen 8 óra alatt. Itt is három izobesztikus pont jelenik meg, s ellentétben az előzőekkel ezek már majdnem a teljes reakcióidőre jellemzőek.

Leírás
Kulcsszavak
kinetika, puffer, izobeztikus pont, 4-amino-szalicilsav, spektrum
Forrás