Az agyhártyát, illetve sokszor az agyállományt is érintő központi idegrendszeri gyulladások nem tartoznak kifejezetten a leggyakoribb betegségek közé, melyek a háziorvosi gyakorlatban előfordulnak, azonban a megváltozott életkörülményeink miatt, mint például utazási szokásaink változása, megváltozott étkezési szokásaink, egyre növekvő és öregedő populáció, külföldi bevándorlók megnövekedett száma, megváltozott éghajlati viszonyok, gyakoribb immunszuppresszív terápia miatt, az esetek száma egyre nő. Az agyhártyagyulladás súlyos betegség, mely gyorsan, akár néhány óra alatt, vagy lassabban, 1-2 nap alatt fejlődik ki, és akár a beteg halálához is vezethet. A betegség jellemző tüneteinek korai felismerése tehát rendkívül fontos feladat, mivel az időben felállított diagnózis megmentheti a beteg életét. Sajnos a szakszerű orvosi ellátás ellenére is előfordulnak halálos kimenetelű esetek, illetve sok esetben a szövődmények miatt évekig tartó orvosi kezelésre, gyógytornára lehet szükség. Mindezek miatt, a háziorvosoknak és a szakorvosoknak egyaránt fontos, hogy a betegségre jellegzetes panaszok és fizikális tünetek megjelenése esetén a megfelelő szakintézménybe irányítsák a beteget, ahol speciális vizsgálatokkal képesek pontos diagnózis felállítására, a kórokozó kimutatására majd az empirikus terápia megkezdésére, illetve az azt követő célzott terápia megválasztására. A betegség tüneteinek, epidemiológiai sajátosságainak ismerete a háziorvosok számára is igen fontos, hiszen ez a betegség potenciálisan fatális kimenetelű, ha nem sikerül a tünetek alapján időben felismerni. A felismerésben nélkülözhetetlen a gondos és részletes anamnézis felvétel, melynek során többek között különös figyelmet kell fordítani azokra az esetekre, melyeknél koponyatrauma, immunszupprimált állapot, állatokkal való kontaktus is szerepel. Diplomamunkám során összefoglalót készítettem mindazon lehetséges, leggyakrabban előforduló kórokozókról, melyek ennek a sokszor súlyos szövődményekkel gyógyuló betegség hátterében állhatnak. Összegyűjtöttem a jellemző tüneteket (fejfájás, láz, hányinger, hányás, meningealis izgalmi jelek, bőrtünetek, mozgásszeri és neurológiai tüneteket), anamnesztikus adatokat, melyek segítségére lehetnek egy családorvosnak, már a beteggel való első találkozás alkalmával. Igyekeztem összegyűjteni, melyek lehetnek azok a fontos szempontok, amelyekre érdemes nagyobb figyelmet fordítani a fizikális vizsgálat és az anamnézisfelvétel során. Figyelmet fordítottam, mely esetekben jellemző állatokkal való bármilyen kontaktus: háziállattartás, rágcsálókontaktus vagy szúnyog-, kullancscsípés. Fertőzőforrástól függően felsoroltam, mely korcsoportban fordulhat elő az adott fertőzés. Feltüntettem, hogy, mely kórokozókra lehet jellemző a szezonális megjelenés. Az összegyűjtött adatokat igyekeztem néhány táblázat segítségével átláthatóbbá és szemléletesebbé tenni. Emellett felsoroltam a szakorvosok által a mindennapi diagnosztikában használatos vizsgálatokat, az általuk értékelt laboratóriumi paramétereket: liquor sejtszám, összfehérje, cukor, mikrobiológiai leletek, képalkotó vizsgálatok. Végezetül egy „átlagos” családorvosi praxisban előforduló tanulságos meningitises esetet dolgoztam fel, bemutatva ezzel a betegség lehetséges lefolyását, gyógyulását sokszor hosszútávú, egy életre kiható szövődmények kialakulását.