A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Az orvosi hivatás során nem kicsi a tét: emberéletek múlnak minden tettükön, mulasztásaik a betegek jövőjét határozza meg. Mik azok, amik ezek közül büntetőjogi relevanciával bírnak? Szakdolgozatom során a hazánkban előfordult büntetőügyek elemzésére helyeztem a hangsúlyt. Adott ügyben a különböző fokú bírósági ítéletek között többször fedeztem fel ellentétet, s ez számos esetben a közvetlen veszély meghatározásából, az okozati összefüggés megállapításának problematikájából ered, de releváns tényező az is, hogy az emberi szervezet eltérően reagálhat az egyes beavatkozásokra, s ennek figyelembevétele elengedhetetlen. Munkám során a hazai ügyeket két részre bontva vizsgáltam, a nők és a gyermekek sérelmére elkövetett orvosi veszélyeztetést állítottam középpontba. Az elmúlt évek döntéseinek elemzése során arra a megállapításra jutottam, hogy bűnösség tekintetében a szándékosság igen ritkán fordul elő, egyetlen ilyen esetet találtam. A gondatlanság sokkal gyakoribb, azon belül is a negligentia, nem pedig a luxuria. A minősített esetek közül a halál fordul elő legtöbbször. A büntetéseket tekintve többnyire pénzbüntetést szabott ki a bíróság, a foglalkozástól eltiltások és a szabadságvesztés büntetések száma igen kevés. Milyen hibák fordultak elő? A helytelen terápia, az osztály szervezetlensége, a kórházba utalás szükségességének hiánya, a beteghez időben kiérkezés problémája mind-mind jelen lévő mulasztások. Foglalkoztam az idegen test témakörével is, amikor az orvos a testüregben műtét során használt eszközt, például törlőkendőt hagy a beteg testében. Az orvosok szerint ez a megengedett kockázat kategóriájába tartozik. Egy orvosi konferencia címe is erre utal: „Kockázat vagy szabályszegés, ha ok nélkül idegen test marad a szervezetben?” Felmerült bennem a kérdés: hogy maradhat ok nélkül benn a kendő vagy tű a testben? A műtét során szándékosan kerül a testbe, tehát a számolási kötelezettség vagy a gondos átvizsgálás kiszűrhetné ezeket. Lehetőségem nyílt a témakört megismerni az igazságügyi orvosszakértő és a nyomozóhatóság perspektívájából is. A konzultációk során számos kérdés vetődött fel a megelőzési módszerek illetve a bizonyítás nehézségeivel kapcsolatban, amelyekre választ kerestem a dolgozatomban.

Leírás
Kulcsszavak
büntetőjog, orvosi műhiba, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés
Forrás