Gazdaságtan, szervezeti kultúra és játékrend
Absztrakt
Szakdolgozatomban a német klubok felépítését és teljesítményük feltételrendszerét vizsgáltam. Foglalkoztam a csapatok egyesületi formáival, és a 2000-es évek elejétől egészen napjainkig elemeztem az eredményeiket. Mind az öt együttes esetében külön színtérnek neveztem meg a hazait (Bundesliga), és a nemzetközit (itt nehezebb volt, mert mind a Bajnokok Ligáját, mind az Európa Ligát figyelemmel kellett kísérnem). Szakdolgozatom írása során megállapítottam, hogy amíg a Bundesligában kiegyenlített versenyfutás zajlik, addig klubcsapat szinten a németek a spanyolok mögött járnak. Segítségemre volt Dr. Nagy Imre Zoltán: A futballvállalkozások közgazdasági és vállalkozásgazdasági összefüggései című írása. Bővebben foglalkoztam az egyesületek múltjával, igyekeztem ezáltal feltárni a csapatok tradicionális értékeit, amelyek a mai futballvilágban már egyre inkább háttérbe szorulnak.