A cerebralis paresis az első életévekben jelentkező, tartás- és mozgászavarral járó, nem progresszív szindróma, amelyet a fejlődésben levő központi idegrendszert ért károsodások okoznak. A primer agykárosodás következményeképpen leggyakrabban a motoros rendszert érintő tünetek alakulnak ki, amelyek mellett gyakoriak az érzékelés, a kognitív készségek, a kommunikáció, a percepció és/vagy a viselkedés zavarai, illetve epilepsiával járó állapotok. A cerebralis paresis gyermekek és felnőttek a hétköznapi tevékenységek során gyakran jelentős nehézségeket tapasztalnak. Az állapot korai felismerése és kezelése azért fontos, hogy a gyermekeknek a lehető legjobb képességeik fejlődhessenek ki. A szelektív dorzális rizotómia (SDR) egy olyan idegsebészeti beavatkozás, amely az életminőség javulásához hozzájárulhat. A műtét célja a spasticitás csökkentése a gerincvelőbe belépő idegrostok egy részének átvágásával, ezáltal az összmotoros funkció javítása, a járás könnyebbé tétele. A műtét előnyös következményeinek kialakulásához fontos, hogy a gyermekek a műtét után intenzív rehabilitációs kezelésben részesüljenek. A diplomamunka célja az SDR műtét cerebralis paresis kezelésében betöltött szerepének vizsgálata. A Funkciók Nemzetközi Osztályozása alapján összeállított kérdőívek segítségével hat cerebralis paresises gyermek, illetve felnőtt műtét előtti és utáni állapotának felmérését végeztem. A kapott eredményeket szakirodalmi adatokkal összevetve foglaltam össze. A kérdőívek húsz kérdésből álltak, amelyek elsősorban a testi funkciók, illetve a tevékenységek és a részvétel felmérésére irányultak. A testi funkciók, illetve a tevékenységek többsége javuló tendenciát mutatott az SDR műtét utáni 9-10, illetve 20-22 hónapos periódusban, amely alatt a pácienseket követtem. A testi funkciók közül az állóképesség, a stabilitás és az izommerevség felmérése történt. A páciensek többségében az állóképességben és a stabilitásban fejlődés következett be a vizsgált időszakban. A betegek az izommerevség csökkenéséről is beszámoltak, amely a műtét utáni egy évben volt a legjelentősebb. A szakirodalomban hasonló eredményeket találhatunk a spasticitás csökkentésével kapcsolatban, hosszú távú követéses vizsgálatokban további javulást, illetve az elért eredmények tartósságát írták le. A motoros funkciókkal összefüggő tevékenységek közül az 1 kilométernél rövidebb távon történő gyaloglás, az 1 kilométernél hosszabb távon történő gyaloglás, az egyenetlen vagy mozgó felületeken történő járás, az akadályok megkerülése, a lépcsőzés, a futás, a lakóépületben, az épületeken kívüli, illetve a segédeszközzel történő helyváltoztatás és a kerékpározás során tapasztalt nehézségeket vizsgáltam. A páciensek többsége arról számolt be, hogy a műtét utáni időszakban könnyebben tudta kivitelezni azokat a tevékenységeket, amelyekben a beavatkozás előtt nehézséget tapasztalt. Azok a páciensek, akik a műtét után azt tapasztalták, hogy egyre nagyobb önállóság elérésére képesek a mosakodásban és az öltözködésben, 9 évnél fiatalabbak voltak a műtét elvégzésekor, így a nagyobb fokú önállóság a természetes fejlődés részének is tekinthető. A vizsgálatban részt vevő két felnőtt közül az egyik érezte úgy, hogy könnyebben tud házimunkát végezni, mint a beavatkozás előtt. A páciensek többsége arról számolt be, hogy a játékokban és a sporteseményekben könnyebben részt tud venni, mint a műtét előtt. A hobbyválasztás általában nem okozott nehézséget a beavatkozás előtt sem. A műtét előtti hosszú távú és a műtét után 16-18 hónappal, illetve 9-10 hónappal kitűzött rövid távú célok a páciensek többségében megvalósultak. Egyes funkciókban további javulás elérésére törekszenek.
A megkérdezett páciensek és szüleik egyike sem tapasztalt funkcióromlást a műtét előtti állapothoz képest, illetve a műtét utáni két kérdőív kitöltése között eltelt időszakban. A szakirodalomban a GMFM pontok növekedéséről, a PEDI és az ADL módszer alapján a mobilitás és az önállóság fejlődéséről számoltak be. A kapott eredmények és a szakirodalomban talált információk alapján az a következtetés vonható le, hogy a szelektív dorzális rizotómia biztonságos, hatékony és tartós eredményekkel járó terápiás lehetőség a spasticitás csökkentésére. Jelentős szerepet játszik a motoros funkciók javulásában, a tevékenységek kivitelezésének megkönnyítésében, a hétköznapi élet eseményeiben való részvétel lehetővé tételében, az életminőség javulásában.