A fogszabályozás töretlen fejlődésen megy keresztül mind a készülékek, mind a ragasztók terén. A gyártók egyre több ragasztót, ragasztórendszert kínálnak, mivel a különböző helyzetek, technikák eltérő igényeket támasztanak a ragasztókkal szemben. Igyekeznek a gyártók könnyen használható, a hibalehetőségek számát, székidő idejét, kontamináció lehetőségét csökkentő rendszereket kínálni. Sok szempontot figyelembe vesznek a rendszereik fejlesztése során. Diplomamunkámban ismertettem a rögzített készülékeknél alkalmazott ragasztási technikákat, továbbá a nem természetes zománc felszínre történő ragasztások módját. Ismertettem a ragasztóanyag típusokat, azok összetételét, előnyös és hátrányos tulajdonságaikat és pár ragasztással kapcsolatos vizsgálati lehetőséget, melyek közül a nyírószilárdsági teszt (SBS) a legtöbbet, legáltalánosabban végzett teszt a ragasztóerők vizsgálatában. A fogszabályozó kezeléseknél jelentős számban alakulnak ki a bracket körül dekalcifikát területek a dentális plakk felhalmozódása miatt. A bracket ragasztók fejlesztésénél ennek visszaszorítására két irányvonal állapítható meg. Egyes gyártók a jelenleg is elterjedtebben használt kompozit ragasztók színezésével (Grēngloo, Blūgloo, Transbond Plus CCA) érik el, hogy könnyebben, alaposabban eltávolítható legyen a felesleges ragasztó, így minimalizálva az emiatti plusz plakk képződést, illetve kifejlesztettek eltávolítást nem igénylő rendszereket is (APC Flass-Free). Más gyártók fejlesztési iránya a műgyantával módosított üvegionomer ragasztók (RMGIC), melyek a fluorid leadó, felvevő és akkumulációs képességükkel hatékonyan védenek a bracket körüli dekalcifikált területek kialakulása ellen, ugyanakkor ezeknél a ragasztóknál a kötés erőssége jelenleg bizonyos százalékban az elvárt minimum érték alatti. Amennyiben az RGMIC kötési erősségét tovább tudják növelni, illetve csökkenteni az elvártnál gyengébb kötések előfordulását, akkor a legideálisabb bracketragasztóvá válhat.