Flare-up az endodonciai kezelések között

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A flare-up kialakulásának okai nagyon szerteágazóak lehetnek. Rengeteg tudományos és klinikai vizsgálat készült ezen tényezők felderítésének céljából.
Elmondhatjuk, hogy a mikrobiológiai paramétereken túl, számos különböző hajlamosító tényezővel is szembe kell nézzünk, melyeket minden akaratunk ellenére sem tudunk befolyásolni. A kutatások eredményei azonban ekkor is segítségünkre lehetnek, hiszen a különböző ellátási módokban való előfordulási arányokat elénk tárja, így ezeket összevetve tapasztalatainkkal, könnyebben választhatunk a kezelési lehetőségek közül. Mindemellett jobban körvonalazódik bennünk, milyen kimenetelre számíthatunk az adott esetben, s így betegeinknek is megfelelőbb tájékoztatást nyújthatunk. Megismervén a főbb befolyásoló tényezőket, feladatunk az, hogy felismerjük, hol van bennük a fogorvos szerepe, melyek azok a dolgok, amelyek elkerülhetőek egy körültekintő munkafolyamat során. A megelőzés érdekében tevékenységünket a prevenció szellemében végezzük, s fordítsunk elegendő figyelmet a gyökérkezelés minden egyes lépésére. Ily módon csökkenthetjük e nemkívánatos jelenség bekövetkezésének esélyeit, megkímélve mind magunkat, mind páciensünket eme nyugtalanító, aggodalmat keltő helyzettől.

Leírás
Kulcsszavak
Flare-up, endodoncia
Forrás