PCT és CRP szintek változása szepszisben

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A témaválasztásom azért esett a szepszisre, mivel az intenzív osztályokon, sőt még kórházi viszonylatban is vezető halálokként szerepel az egész világon. Ezt mi sem mutatja jobban, mint az az elrettentő adat, hogy a betegek átlagos halálozási aránya 28-50% között mozog. A mortalitási mutatókon felül az is súlyosbítja a helyzetet, hogy az intenzív osztályok egyik legmunkaigényesebb és legköltségesebb betegségcsoportját alkotja. A szepszis történetének, diagnózisának és terápiájának rövid ismertetésével indul a dolgozat. Ezt követően szó lesz a szepszis markereiről, kiemelten a PCT-ről illetve a CRP-ről és a jelenlegi irodalmi állásfoglalásról ezen markerek tekintetében. Ezután következik a vizsgálatunk, mely a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályának betegadatait dolgozza fel egy fél éves távlatban.

Leírás
Kulcsszavak
szepszis, PCT, CRP
Forrás