Szakképzésben tanuló fiatalok családi hátterének összefüggései az iskolai eredményességgel

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatomban vizsgáltam a szakképzésben tanuló fiatalok családi hátterének összefüggéseit, az érzelmi és szociokulturális tényezők hatását az értelmi fejlődésre. Ezt a vizsgálatot azért tettem, hogy mi pedagógusok könnyebben elfogadjuk és megértsük a jelenlegi helyzetet, amellyel szembesülünk, - sajnos igen sok a gyenge tanulmányi eredményű tanuló - azt, hogy az iskolai nevelésen túl milyen tényezők befolyásolják a tanulók, tudásának alakulását. A tanulók alapos, sokoldalú megismerésére, megértésére, tanári szemléletváltásra, nyitottságra van szükség azért, hogy gondoskodni tudjunk a gyerekek számára a megfelelő tanulási, fejlődési perspektívákról, távlatokról. Dolgozatom elméleti részében a szakirodalom, témához kötődő vonatkozásaival foglalkoztam, a szocializáció fogalmával, folyamatával benne a családdal és a család feladataival. Dolgozatom második részében felmérést végeztem, eredményeinek megvizsgálása során, összefüggéseket kerestem és válaszokat kaptam az előzetesen megfogalmazott kérdéseimre, melynek eredményeit táblázat és, diagramok segítségével mutattam be.

Leírás
Kulcsszavak
Szocializáció, szakképzés, család, érzelem, értelem
Forrás