A magyar páncélosok a II. világháborúban

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomon belül több szempontra is kitérnék, ami kapcsolódik a témámhoz. Szeretném megmutatni, hogy az I. világháború alatt próbáltak-e új haditechnikát megalkotni a magyar tervezők, és ha igen akkor ez mennyire volt sikeres. A trianoni békeszerződés következményeire terelem utána tovább a mondandómat és látható, milyen módszerekkel lehet a szigorú ellenőrzés alatt a legnagyobb titokban elkezdeni a páncélozott járművek beszerzését, és tisztjeinek képzését. Ezeknek a taglalása után rátérek az egyes magyar páncélosok bemutatására, amit már nyíltan elkezdenek gyártani, valamint a külföldi gyártmányú harckocsikat felsorolom, és egy-egy fontosabbról írok is néhány mondatot. A magyar páncélosok tisztjeinek képzésére is visszatérek abban az időszakban, amikor már nem kellett titokban végezni az oktatásukat. Végül be fogom mutatni, hogy a harctereken hogyan szerepelt hazánk harckocsi állománya és maguk a harckocsizó alakulatok, kiderül, hogy technikában múlták-e alul vagy a létszám volt az oka, hogy nem tudtak ellenállni a vörös áradatnak. A vizsgálódásom egy nagy áttekintés egyetlen fegyvernemre koncentrálva.

Leírás
Kulcsszavak
Páncélosok, tisztképzés, keleti front, harckocsi, fejlesztések
Forrás