Az ének-zene, énekes játék, gyermektánc tevékenység alatt alkalmazott hangszerek

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A mai világban, már nem annyira jellemző az emberi társadalomra, hogy elmegy egy koncertre, egy színházba, egy operába, csak otthon beállítja az interneten vagy CD lejátszón és még ki se kellett mozdulni. Az ember számára nagy élményt nyújt egy koncert, ahol élőben érintkezik a zenével, látja, érzi, hallja, pláne ha azt meg még ki is próbálhatja a hangszert. Egész életemet körülvette a zene. Saját tapasztalataim alapján sokat köszönhetek a zenének a tanulásomban és a személyiségem terén is. Amikor beléptem első éves hallgatóként, a Debreceni Egyetem Gyakorló Óvodájában észrevettem, hogy a gyerekek nem ismerik a hangszereket. Én ezt nagy gondnak véltem, bár nagy örömmel mesélték a gyerekek, hogy az óvodába jövet a kocsiban zenét hallgattak. Nem érintkeznek közvetlenül hangszerekkel, így még a neveit, hangjait nem ismerik. Szerintem ezért fontos, hogy minél korábban ismertessük a gyerekekkel a hangszereket.

Leírás
Kulcsszavak
hangszerek, óvodai nevelés, zenei nevelés
Forrás