Szakdolgozati témaválasztásom aktualitását a szociális munka (BA) és a szociálpolitika (MA) szakok ideje alatt, szakmai gyakorlatokon megismert munkamorálok tették indokolttá. A rövid ideig tartó és az intenzív terepgyakorlatok során olyan szakemberek munkatapasztalatait ismertem meg, akik családok, halmozottan fogyatékos személyek, szenvedélybetegek és időskorú emberek segítésével foglalkoznak a hét öt munkanapján. Dolgozatom két részből tevődik össze. Az első részében leírom a kiégés jelenség hátterében fellelhető okokat és néhány ajánlott megoldási módszert mutatok be, amelyek abban segítenek, hogy a szociális szakember hogyan tud saját egészségi állapotára tudatosan odafigyelni. Többek között írok az egészség, lelki egészség és kiégés kapcsolatáról. Majd a kiégés öt szakasza (Csehák é. n.) és 12 fázisának (Hézser 1996; Ónidy 2001) bemutatása következik. Szemléltetem három segítő foglalkozású munkakörbe tartozó munkavállalók kiégés veszélyéről szóló kutatások eredményeit is (Petróczi, Fazekas, Tombácz, Zimányi 1999; Torma 2013; Győrffy, Girasek 2015). Majd bemutatom miként érdemes törekedni a boldogságra (Kopp 2011) és az egészség megóvására (Demecs 2008). A második részben részletesen bemutatom saját kutatásom eredményeit, melynek megvalósítására 2016. július és szeptember között került sor. Interjúkat készítettem 11 szociális szakemberrel és 1 mozgásterapeutával, annak érdekében, hogy megtudjam mennyire stresszes a munkájuk, szellemileg mennyire fáradnak el munkaközben. Érdekelt az, hogy milyen az interjúalanyok és az ellátottak kapcsolata, hogyan tapasztalják a szakemberek a bevonódást és voltak e már mentális kimerültség miatt szabadságon. Segítőhálózatuk kiterjed a szakmai kapcsolatokra, illetve a magánéletükre is. Ám keveset tudnak pihenni. Az interjúk során feltett kérdések a kiégés veszélye köré összpontosultak.