Szakdolgozatom témájául az iskolai kiközösítést, kirekesztést választottam, amely a kortársak közötti zaklatási eseményeknek a legrejtettebb, legkevésbé látványos formája. Úgy gondolom, ebből kifolyólag, illetve, hogy a szóbeli vagy fizikai bántalmazással szemben ez nem egy direkt típusú, nyílt támadás az áldozat ellen, sokan alábecsülik, mennyire is ártalmas és veszélyes, ha egy tanulót kiközösít a csoportja, ha nem fogadják el őt teljes értékű társukként. Szakdolgozatom fő célkitűzése volt a kiközösítés egyénre gyakorolt hatásainak feltárása. Dolgozatomban azt vizsgálom, milyen hatással van a csoport általi kiközösítés az önértékelésre, a társas kapcsolatokra, és hogy a későbbiekben, túl az iskolai éveken, mennyiben hat az egykor átélt kirekesztettség ezekre a területekre. Az egyén társak általi kiközösítése, csoportból való kirekesztése lélektani, pszichés és szociális szinteken is számos negatív hatást gyakorol az áldozatokra, amelyek legtöbbször az iskolából kilépve, felnőttkorra sem múlnak el nyomtalanul, hanem továbbra is kihatnak az életükre, megnehezítve azt. Önálló kutatásom során kvalitatív módszert alkalmaztam, és online interjút készítettem hét egykori érintettel, akik közül legtöbben a fiatal felnőtt éveikben járnak. Az interjúk kiértékelése során megerősítést nyertek az előzetesen felállított hipotéziseim. Az interjúkból kiderült, hogy az egykor kiközösítést elszenvedő személyek többségének életére jelenleg is jelentős negatív hatással van az iskolai kiközösítés: önértékelésük és társas kapcsolataik tekintetében kétség kívül megállapítható volt ez.