De integratie van een Surinaamse Nederlander toegelicht aan de hand van de roman Vluchtwegen door Michiel van Kempen

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Michiel van Kempen 'Vluchtwegen' című regénye valós élethelyzeteket dolgoz fel és a főszereplő élményeinek elemzésén keresztül tanulmányozható egy szurinámi posztkoloniális bevándorló integrációs folyamata Hollandiában. Ezen szakdolgozat célja annak a vizsgálata volt, hogy a szurinámi főszereplő életútja eleget tesz-e a sikeres integráció feltételeinek. Először a tudományos fogalmak és a történelmi előzmények kerültek említésre annak érdekében, hogy megérthessük, hogy a szurinámiak miért jöttek Hollandiába, illetve hogyan érték el a társadalomban jelenleg elfoglalt helyüket. Másodszor Henk Smeets és Fridus Steijlen posztkoloniális vándorlással kapcsolatos szociológiai kutatásának magyarázata következett azzal a céllal, hogy az integráció négy legfontosabb aspektusát megismerhessük. Jelen szakdolgozat is az irodalom és szociológia közötti szoros kapcsolaton alapszik. Harmadjára Michiel van Kempen Vluchtwegen című regényének tanulmányozására került a sor a fent említett szociológiai módszerek és irodalmi elemzés kombinációjával. Ezzel meghatározhatóvá vált, hogy a mű szurinámi főhőse mennyire érzi magát beilleszkedve Hollandiában.

Leírás
Kulcsszavak
integráció, szurinámi, bevándorló, Hollandia
Forrás