Születési sorrend és a vele járó testvéri szeretet és versengés

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A választásom azért került erre a témára, mert érdekesnek találom az emberi személyiségfejlődést. Kíváncsi voltam arra, hogy a születésünkkor meghatározott hely mennyire befolyásolja személyiségünk alakulását, valamit a társadalomba való beilleszkedésünket. Mivel a személyiség egy összetett dolog, így nagyon sok dolog befolyásolja, ezeket részletesen szeretném megvizsgálni, de legfőképpen a születési sorrendet. A téma aktualitását pedig azért gondolom jónak, mert óvodapedagógusként tudnom kell azt, hogy hogyan viszonyulhatok a különböző személyiségjegyekhez. Mivel a személyiség nagy része hat éves korig kialakul, így fontos szerepem van annak formálásában. Azonban önismeretként is szeretném felhasználni, hogy ezáltal jobban megismerhetem önmagam, ami egy óvodapedagógus számára elengedhetetlen, hogy önismerettel rendelkezzen. Azáltal, hogy megismerem külön-külön az egyes születéskor elfoglalt hellyel rendelkező emberek tulajdonságait, könnyebben tudom kezelni a közöttük lévő konfliktusokat. Mint minden közösségben, így a családon belül is elkerülhetetlen a konfliktus. Dolgozatomban ezért szeretnék kitérni külön-külön a születési sorban elfoglalt helyekre, valamit az ezzel járó tulajdonságokra

Leírás
Kulcsszavak
testvérek, óvodáskorú gyermek, személyiségfejlődés, szocializáció
Forrás