Az agyhalál diagnosztikájával kapcsolatos kérdések a mai napig foglalkoztatják mind a kutatókat, mind a klinikumban dolgozó orvosokat. Ezt bizonyítja az irodalomban fellelhető rengeteg cikk és tanulmány is. Míg a halál értelmezésében, a halál tényének megállapításában napjainkra már egy globális egyetértés született világszerte, a megállapítás módjában és a vizsgálati követelményekben (mint pl. a vizsgáló orvosok száma vagy a megfigyelési idő hossza, stb.) számos eltérés tapasztalható még a hasonló fejlettségű országokban is. A folyamatot általában a nemzeti törvények és szakmai társaságok által kiadott irányelvek szabályozzák. Még jelentősebb eltérés látható a diagnosis megerősítésére és a megfigyelési idő kiváltására alkalmas műszeres vizsgáló eljárások használatában. Ma már számos technikai lehetőség áll rendelkezésünkre, mégis azt kell mondanunk, hogy egyik sem felel meg maradéktalanul az összes kívánt kritériumnak, amelyet egy ilyen súlyosságú döntés meghozatalához szükséges teszttel szemben felállíthatunk. A Magyarországon engedélyezett vizsgáló eljárások közül a TCD a legelterjedtebb, szenzitivitása, specificitása és elérhetősége miatt. Egyszerű és olcsó módszer, alkalmas a megfigyelési idő lerövidítésére, de megbízható eredményt csak tapasztalt kezekben ad. Az agyi perfúziós scintigraphiás vizsgálatok szintén alkalmasak az agyhalál megerősítésére, de nem a diagnosis felállítására. A teszt elvégzéséhez viszont bonyolultabb műszerparkra van szükség, azon kívül radionuclidra és megfelelő farmakonra is. Előnye még a noninvazivitás is, amely nem mondható el a harmadik, hazánkban engedélyezett vizsgálatról: az angiographiáról. A hagyományos katéteres angiographia nemzetközi viszonylatban is standard eljárásnak számít. A legnagyobb tapasztalattal talán e téren rendelkezünk a cerebralis keringésleállás megállapításában, gyakran az új módszerek szenzitivitásának meghatározásához is ezt a módszert tekintik referenciának. Ezzel szemben sajnos drága, emellett tapasztalt neuroradiológusra van szükség a kiértékeléséhez. A nemzetközi szinten használatos módszerek közül a CTA a legtöbbet vizsgált eljárás és talán ennek köszönhető egyre nagyobb térhódítása is. Összehasonlító tanulmányokban rendkívül jó egyezést mutat a DSA-val a cerebralis keringésleállás diagnosztizálása során. Előnye, hogy gyorsan elvégezhető és szinte mindenhol rendelkezésre áll. Egy másik ígéretes vizsgálóeljárás lehet a közeljövőben az MRA, de sajnos az agyhalál-diagnosztikában betöltött szerepéről ezidáig nem sok tapasztalattal rendelkezünk. Viszonylag kevés tanulmányban vizsgálták szerepét, és széleskörű elterjedésének gátat szab költsége is, ugyanis CTA-val összehasonlítva jóval drágább vizsgálat. Az electrophysiologiai módszerek közül az EEG, a BAEP és a SEP jöhet szóba az agyhalál diagnosztikai folyamata során. Előnyük, hogy biztonságosak, megbízhatóak, noninvazívak és viszonylag olcsóak is. Hátrányuk viszont, hogy a vizsgálatok elvégzéséhez speciális körülményeket biztosító laborok kialakítására van szükség. Egyértelmű tehát, hogy az agyhalál-megállapítás folyamatának kérdésköre továbbra sem veszít aktualitásából és érdekességéből, nyilvánvalóan a jövőben is számos tanulmány publikálására lehet számítani. Addig azonban, amíg nem születnek az eddigieknél nagyobb beteganyagot vizsgáló tanulmányok, az eddigieknél magasabb szenzitivitás értékekkel, nem várhatjuk egy-egy módszer kételyek vagy kétségek nélküli elfogadását és protokollba történő bevezetését egyik országban sem. Egy ilyen súlyosságú döntés meghozatalához egyértelműen elvárható, hogy a cél a hibalehetőségek lehetőleg 0-ra, de legalábbis a minimálisra történő csökkentése. Érthető tehát, hogy a szakmai irányelvek szerint még mindig a jól bevált megfigyelési idő alkalmazása vagy a műszeres vizsgálatok közül a hagyományos angiographia a legszélesebb körben elfogadott módszer az irreverzibilitás igazolására.