A terhelt vallomása, mint a védekezési taktika egyik része

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatom témája a terhelt kihallgatása, azon belül is a vallomás, mint védekezési eszköz. A mai magyar büntetőeljárás egyik vitatott pontja, hogy milyen szinten értékelhető a terhelti vallomás, mekkora jelentőséget tulajdoníthat neki a jogalkalmazó a bűnösség kérdésének megállapításakor. Ennek tükrében milyen mértékben van közrehatása a terhelt által megbízott, vagy a hatóság által kirendelt védő tevékenységének a bizonyítás ezen szegmensében. Vizsgálódásom során komoly hangsúlyt fektettem a kriminalisztika – mint a nyomozóhatóság – taktikáinak megismerésére, valamint a védői/védekezési taktika tanulmányozására. Fontosnak tartottam elsősorban a vonatkozó anyagi és eljárásjogi jogszabályok rövid áttekintését a témában néhány alapvető kérdés- illetve problémakör felvetését, ezért a kihallgatás általános és különös szabályainak ismertetése után térnék rá a terhelt és védő kapcsolatára kimondottan a kihallgatás vonatkozásában. Vizsgálódásom célja a kihallgatás és az ehhez kapcsolódó védői tevékenység közös pontjainak feltárása, a problémakörök megismerése.

Leírás
Kulcsszavak
terhelt, vallomás, kihallgatás, büntetőeljárás
Forrás