A Hortobágy hazánk egyik talán nemzetközi szemmel is legismertebb tája. Természeti értékeinek bizonyítéka és elismeréseként első nemzeti parkunk is itt alakult. A terület növény- és állatvilága általában jól kutatott, és az egyenesszárnyú fauna kutatottsága is itt az egyik legmagasabb a közepesen feltárt Tiszai-Alföld területén. Bár a faunisztikai adatok területi eloszlása alapján a kutatottság jónak ítélhető, az adatokat részletesen vizsgálva jól kirajzolódnak ismereteink hiányosságai. A Hortobágy egyenesszárnyú rovarvilágának alapvetését Nagy Barnabás fektette le még 1944-ben „A Hortobágy szöcske- és sáskavilága” című kétkötetes munkájában. Az ezt követő évtizedekben kisebb nagyobb rendszerességgel folytak ugyan kutatások, de ezek lendülete a 2000-es évekre teljesen kifulladt. Mára a terület egyenesszárnyú faunája szinte csak hírből ismert, annak ellenére, hogy az eddig publikált adatok szerint a hazai Orthoptera fajok több mint fele – köztük számos ritka és védett faj – előfordul e viszonylag kis területen. Munkám során az eddig megjelent és publikálatlan adatok összegyűjtése és a faunakutatás prioritásainak meghatározása mellett a kutatások újraélesztését is célul tűztem ki. 2016-ban első lépésként a terület északi részén a tiszacsegei Kecskés-pusztán és az Ohati-erdőben végeztem kvantitatív mintavételeket, bízva abban, hogy néhány éven belül összeállíthatjuk „A Hortobágy szöcske- és sáskavilága”-nak részletes és aktuális harmadik kötetét. 2016-os mintaterületeimet úgy jelöltem ki, hogy adataim alkalmasak legyenek a területen aktuálisan alkalmazott kezelési módok együttesekre gyakorolt hatásának vizsgálatára, mely vizsgálat eddigi eredményeit dolgozatomban is bemutatom.