A motívumok értékelése igen sokáig méltatlanul háttérbe szorult a magyar büntető-jogtudományban. A témával tudományos igényességgel mindezidáig csak Finkey Ferenc: A motívumok tana című, 1903-ban megjelent monográfiája foglalkozott. Mivel az elkövető indító tényezői és azok értékelése az ítélkezés során napjainkban is releváns kérdések, úgy éreztem, hogy egy ilyen irányú jogtörténeti kutatásnak létjogosultsága van. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az ítélkezési gyakorlat már a XX. hajnalán kulcsfontosságúnak tartotta a motívumok felkutatását és értékelését az egyes élet- és testi épség elleni ügyek elbírálása során. Így dolgozatomban arra vállalkoztam, hogy peranyagra alapozottan e témában kialakítsam az önálló álláspontomat. Kutatásom során alapvetően gyakorlatorientáltan a Finkey monográfiájában rögzített egyes alaptételeket vetettem össze a vonatkozó ítélkezési gyakorlattal, és az összehasonlító elemzés eredményeire támaszkodva kialakítottam saját álláspontomat a témában. Ehhez összesen mintegy 300 darab, az 1919-1929 közötti időszakból fennmaradt élet- és testi épség elleni ügy iratait dolgoztam fel. Az elemző összehasonlítás elvégzése után úgy találtam, hogy az igen szűkös elméleti alap és a kialakult ítélkezési gyakorlat számos ponton eltérést mutat. A gyakorlat sokkal szélesebb körben, alaposabban és sok esetben eltérő módon értékelte a motívumokat, mint ahogyan azt az elméleti monográfia sugallta. Erre vonatkozóan kritikai megállapításaimat a források eredményeire alapozva tettem.