Miért is lehet a megújuló trombitairodalom innovatív kutatási terület? Hogyan újulhat meg egy hangszer repertoárja? Dolgozatomban és előadásomban ezen kérdésekre keresem a választ. A trombita több évezredes múltra visszatekintő történelme alatt óriási változáson ment keresztül mind mechanikailag, mind zeneművészeti alkalmazásának módja szerint. A középkorban csak többnyire jelzőeszközként használt hangszer napjainkra igen változatos zeneirodalommal rendelkezik. A fejlődés első lépései a zenekari játékban mentek végbe, amelynek óriási szerepe volt a trombita történetében, viszont napjainkra kiemelt szólóhangszernek is számít. A trombita a 20. századra kisebb változtatások mellett elnyerte végleges formáját, ezért a kor zeneszerzői javarészt a hangszer technikai újdonságai felé fordultak, amellyel a trombita megszólaltatásának korlátait feszegetik és új kihívás elé állítják az előadót. Értekezésemben a történelmi áttekintés mellett a modern trombitazene sajátosságaira koncentrálok, melynek alapjául Stanley Friedman Solus című zeneművét választottam, amely a kortárs trombitairodalom talán leginnovatívabb, legújszerűbb alkotása. Reményeim szerint a tanulmányommal hozzájárulok, hogy Friedman művét nem csak a trombitások, hanem minden zeneértő és zenekedvelő számára részletesen ismertetni tudom.