Lilith és Éva (Kettős teremtésmítosz): A legenda szerint Lilith volt Ádám első felesége. Ádámhoz hasonlóan porból teremtetett. Egyenrangú lévén Ádámmal, nem tudott Ádám akaratával azonosulni. Miután Isten nevét kimondta, elhagyta az Édenkertet és a sivatagban élt. Isten büntetése miatt démonizálódott. A néphit a rossz álmokért is őt okolja. Nyomódémon, aki éjjelente a férfiak magját lopja. A legfélelmetesebb hiedelemlény a zsidó köztudatban, mint gyermekágyas démon, aki felelős a csecsemőkori elhalálozásért, a tesi vagy lelki fogyatékosságért, és az anyák szülést követő haláláért. Az askenázi népi hiedelem szerint Lilith a tükör mögül erkölcstelen cselekedetre, paráznaságra kényszeríti a hiú leányokat. Művészi ábrázolásokon gyakran Évát megkísértő kígyóként jelenítik meg. A „démonok királynője” féltékenységből bűnbe vitte Évát, és elérte, hogy Ádám meg Éva kiűzessenek az Édenkertből. Az idők múlásával Lilith megítélése némi pozitív szemléletet is kapott. A gonosz démonra a feminista nők, mint a női emancipáció első képviselőjére tekintenek. Éva, minden élő ősanyja. Éva Lilith-tel ellentétben nem porból lett, hanem Ádám bordájából vétetett, és Ádámhoz illő segítőtárssá vált. Azonosult vele testi és lelki értelemben egyaránt. A Dávid – csillag egyik értelmezése a férfi – női minőség, az Isten teremtette egység és harmónia. Sára Sára, Ábrahám asszonya együttlétük kezdetén meddő volt, aztán idős asszony korára az Úr akaratából fia született, ezért a zsidó nép első ősanyjának tekintik. Sára és Ábrahám egyenes ági unokatestvérek voltak. A poliandriát, a többférjűséget tiltották, de a szokásjog szerint a poligámia, a többnejűség elfogadott volt. Ábrahámhoz Sára másodfeleségül adta szolgálóját, az egyiptomi Hágárt, hogy meddősége miatt ne haljon ki Ábrahám háza. Később Jákobnak, Ráhelnek és Leának a bibliai történeteiben is hozzá adták férjükhöz másodfeleségül szolgálóikat az egymással rivalizáló főfeleségek. Az idők folyamán a zsidó férfiak fokozatosan áttértek a monogámiára. Napjainkig élő hagyomány a körülmetélés, amely Isten és Ábrahám, tágabb értelemben pedig Isten és a zsidónép szövetségét jelképezi. A körülmetélés, vallási töltete mellett egészségügyi tartalommal is bírt. Rebeka Az endogámia az a gyakorlat, amikor a párválasztás egy jól körülhatárolható csoporton belül történik. Ezt fejezi ki Ábrahám akarata is, amikor Izsáknak nem szeretne kánaánita feleséget. Az endogám csoport elkülönülhet vallási, etnikai, társadalmi pozíció, gazdasági (vagyoni helyzet) vagy lokális (településen belüli) szempontok alapján. Az endogámia gyakorlata napjainkig jellemző a zsidóságra, de nem csak rájuk, hanem minden társadalmi közösségben fellelhető. Ma már egyre kevésbé gyakori a vallási alapokon nyugvó elkülönülés, de a társadalmi pozíció és az anyagi helyzet, az etnikai különbség, még mindig rendező elv. Néhány generációval ezelőtt szinte elképzelhetetlen volt, hogy egy katolikus egy református család gyermekei egybekeljenek. Rebeka Sárához hasonlóan nem könnyen fogant, de Isten megnyitotta méhét, és ikreknek adott életet, így ő is a zsidó nép ősanyjának tekintendő. Ráhel Sára, Rebeka és Ráhel, a három ősanya kölcsönös vonása, hogy kezdetben mindegyikőjük meddő volt és Isten nyitotta meg a méhüket. Ráhel, Lea és Jákob története kapcsán ismét megjelenik az endogámia és a poligámia. Csak gazdag férfi engedhette meg magának, hogy több felesége legyen. A többnejűség tehát egyfelől társadalmi presztízs, másfelől pedig a több nő nagyobb gazdasági haszon forrása is volt. Jákob történetében a szororális poligínia gyakorlata jelenik meg azáltal, hogy lánytestvéreket vesz feleségül, apósa, Lábán csalárdsága, valamint Ráhel önzetlensége révén Ráhel meddősége kapcsán találkozunk a nemzőtárs fogalmával és a „térden szülés” jogi aktusával, mint az örökbefogadás –e speciális szokásjogi formájával. Isten, látván Ráhel megvetettségét, megszabadította meddőségétől, és Ráhel két gyermekkel: Józseffel és Benjáminnal ajándékozta meg Jákobot. Jákobnak Isten az Izrael nevet adta. Izrael családfájának koronáját összesen tizenkét gyerek díszítette, akik az izraelita nép tizenkét törzsének a fejei lettek. A hetes szám, mint a teljesség és a teremtés szimbóluma, többszörösen fellelhető a történetben. Ruth könyve A héber próza egyik gyöngyszeme, amely lejegyzését megelőzően szájhagyomány útján terjedt. Dávid moabita származását legitimálja a héber uralkodók körében, miszerint csak dédanyja, Ruth volt idegen, ám ő is betért Izrael házába. Ruth története alapján alkották meg a bölcsek a betérés törvényét. A zsidó vallás szabályai szerint, a zsidók közé betérni akaró idegent háromszor is meg kell próbálni lebeszélni szándékáról, mivel Naomi is háromszor próbált hatni Ruthra, hogy térjen haza övéihez. Mindezek ellenére Ruth felhagyott vallásával és az egy igaz Isten híve lett. Ruth népies motívumokkal tarkított története által betekintést nyerhetünk a zsidó szokásjog egyes elemeibe, mint például a levirátus házasság, vagy más néven a sógorházasság intézménye. A levirát házassággal kapcsolatos a halicha, azaz a saru – lehúzás, mint a jogról való lemondás szimbóuma. Aki levette saruját, önként lemondott valamilyen jogáról, akiről levették a sarut, az jogfosztottá vált. A gó’él intézménye jogra és kötelezettségekre egyaránt kiterjedt. Tágabb értelemben az Örökkévaló Izrael Gó’él-je. Judit Nagy valószínűséggel Szent Jeromos fordítása. A kitalált történet azzal a szándékkal készült, hogy a zsidóságot visszavezesse a hithez. Nebukadnezár asszír király a despotizmus megtestesítőjeként jelenik meg a műben. A történet a zsidó nép asszírok felett aratott győzelmét meséli el. Judit, a hithű asszony megmentette népét és vallását. Ebben a történetben is találkozhatunk zsidó hagyományokkal, mint a kóserság fontos szerepével és a zsidó gyász, illetve a vezeklés szimbolikájával. A mű példaértékűségén van a hangsúly, és nem a történeti hitelességen. Az Örökkévaló megsegítette Izrael népét Judit bátor cselekedete, és Istenben való feltétlen hite által. Izrael Istenének hatalmát látván, az ammonita vendég, Achior is körülmetéltette előbőrét és istenhívő izraelitává vált. Eszter Eszter királyné a Hámán által kitervelt perzsa antiszemitizmussal szemben vette fel a harcot és mentette meg népét. Eszter könyve arról rendelkezik, hogy a mindenkori zsidóság ajándékozással egybekötött örömünnepet üljön Adar hónap 14. napján. Jeruzsálemben 15-én tartják az ünnepet a susáni zsidók tiszteletére, akik egy nappal tovább harcoltak. A purim ünnephez az évezredek során számos hagyomány társult. A zsinagógában felolvassák az Eszter tekercset, amit másnap reggel megismételnek. Hámán nevének hallatán lábdobogással keltenek zajt, miközben a cipőtalpra írt Hámán feliratot lekoptatják, ez által szimbolikusan megsemmisítve a gonoszt. A zsinagógán kívüli ünneplés része az ajándékozás, továbbá az éjszakába nyúló ünnepi lakoma. Nem hiányozhat az ünnepi asztalról többek között a hámántáska, mely egy tradicionális purimi süteményfajta. Szokás továbbá a maszkos alakoskodás, amely hasonlít a keresztények farsangi mulatságához. Eszter – és Judit könyve azzal a céllal íródott, hogy a zsidó népnek az Istenben való hite megerősödjön, és Izrael népének kötődése a Mindenhatóhoz elmélyüljön mindörökre. Érdekesség a két történetben, hogy mindkét esetben nő a zsidó nép megmentője, holott a korabeli társadalmi berendezkedés patriarchális. Mindkét nő saját életét kockáztatja, a népéért áldozatot vállalva. Minden nemzetnek kell, hogy legyenek hősei, legendái. Ezek a nemzeti hősök büszkeséget ébresztenek a közösség tagjaiban, és identitásuk, hovatartozásuk kialakulásában / erősítésében is segítséget nyújtanak. Nők az ókori zsidó társadalomban A család Az ókori zsidó társadalom alapeleme a család, mely egyben vallási egységet is jelentett. A zsidó családok bizonyítottan, már a kezdeti időktől patriarchális jellegűek voltak. Az atyai házban több generáció élt együtt atyai hatalomgyakorlás alatt. A családfő a legkorábbi időkben az élet – halál ura volt. Az atyának, mint a ház urának hatalma a történelem folyamán gyengült, és az ítélkezés a település véneinek jog és hatásköre lett. Dávid király idejében már fellebbezéssel lehetett élni az ítélethozatallal szemben, és a vérbosszú joggyakorlata is központilag szabályozottá vált. A nemzetség A tágabb értelembe vett nagycsalád vagy nemzetség tagjai rokoni kapcsolatban álltak, akár több teleülésen is élhettek, de az ünnepeket közösen tartották. A törzs A nemzettségek felett álló társadalmi szerveződés a törzs volt. A törzsek közös őstől származtatták magukat. Izrael társadalmát a törzsek föderális szövetsége jelentette. Hol voltak a nők és mi volt a szerepük ebben a társadalmi struktúrában? A nők társadalmi státuszát, jogállását szintén a mózesi törvények determinálták. A férj tulajdona volt a ház, az asszony és a rabszolga. A feleség és a rabszolganő között az volt a különbség, hogy csak a rabszolganőt adhatta el a férj, a feleségét nem. Az asszony nem kezdeményezhetett válást soha, és örökölni sem örökölhetett férje után. Leánygyermek is csak abban az esetben kaphatta meg apja után a jussát, ha nem volt a családban fiúgyermek. A leányok fogadalma apjuk, míg az asszonyok fogadalma csak a férjük egyetértésével érvényesülhetett. A férfiak mindezek ellenére tisztelték, egyenrangúként kezelték a jogilag alárendelt asszonyaikat. Az utódnemzés volt a nő első számú kötelezettsége. A sok gyermek növelte az anya presztízsét a férj szemében és a társadalomban. A meddőséget Isten büntetésének tekintették, és szégyen terhelte. A gyermektelen özvegyasszonyt kötelezte a levirátus házasság intézménye. A gyermektelen özvegyeket a törvény védte. A szexuális tabuk megsértése szigorú következményekkel járt a mózesi törvények értelmében. Zömében különféle halálnemekkel végződtek, mint a megkövezés vagy megégetés. Enyhébb esetben hitük szerint gyermektelenséggel bűnhődtek. Az ókorban királyi privilégium volt a hárem. Salamon királynak hétszáz felesége és háromszáz ágyasa volt. A királyi udvar arisztokrata hölgyei a királynő, a király anyja (a kettő nem feltétlenül jelent egyet) és a hercegnők, azaz a király lányai. A zsidó társadalmi hierarchia alján voltak a jogfosztott ragszolgák. a férfiak felszabadulhattak hét év után, de a nők nem. A rabszolganők a férfiak ágyasai vagy az asszony szolgálólányai, illetve dajkák lehettek. Ha a zsidó család feje elszegényedett, leányait eladhatta a törvény szerint rabszolgának. Ha valaki a fiának vett rabszolganőt, akkor a házhoz tartozó személyként kellett kezelnie. Az emberélet sorsfordulói Szülés / születés Éva bűnbeesését követően Isten a szülési fájdalommal büntette a nőt. Mózes második könyvében ezzel szemben az áll, hogy a zsidó asszonyok könnyen szültek, mert életerősek voltak. A nehéz szülésre is van példa a Bibliában; Ráhel nehezen hozta világra Benjámint, majd belehalt a szülésbe. A szülés könnyítése érdekében a nőt két egymás mellé helyezett kőre fektették. Ez volt a szülőszék kezdetleges formája, amit közel-keleti területeken a múltban használtak. A térden szülés szokásjogi aktusa értelmében az újszülött azé a személyé lett, akinek a térdén született vagy aki a születést követően ölébe vette ( ezáltal szimbolikusan örökbe fogadta). Ráhel ölében Bilha szült, és Lea hasonló módon magáénak nevezte Zilpa gyermekeit. Ha fiúgyermek született, örömet hozott, a lányoknak kevésbé örültek. Beavató rítusok A körülmetélés isteni parancs volt, amely által az újszülött fiúgyermek nyolc napos korában felvétetik Izrael közösségébe. A szertartás Isten és a zsidó nép szövetségének adózik. A körülmetélés másfelől nézve pedig közegészségügyi feladatot töltött be a sémi népek táborában. Pidjon hábén: megváltás / kiváltás Az elsőszülött gyerek Isten tulajdona. A mózesi törvények szerint minden élőlény elsőszülöttjét fel kellett áldozni, de az emberét meg kellett váltani. Az elsőszülött fiú kiváltása öt ezüst sékel összegre rúgott. A jelenkori diaszpórai szokásgyakorlatban a 102 gramm ezüst ellenértékét kell a kohénnek megfizetni. Cháláké, bár micó, bat micvá A cháláké, a bár micvó és a bat micvá beavató szertartások, ugyanakkor el is választanak. A bibliai időkben három évig szoptatták az anyák gyermekeiket, majd sor került az elválasztó szertartásra. A napjainkban is gyakorolt cháláké szertartása által szimbolikusan erre emlékezik a zsidóság, melynek pillanatától kezdve fiú esetében az anya kezdeti nevelő szerepét felváltja az apának az oktató – nevelő tevékenysége. A lányok továbbra is az anyák közelségében maradva sajátítják el a házi teendők ismeretanyagát. A bár micvó és a bat micvá beépít a felnőttek társadalmába, de elválaszt a gyermeki közösségtől. Gyereknevelés és oktatás A lánygyermek nevelése mindvégig anyai feladat volt, a fiú nevelése és oktatása pedig általános és vallási értelemben elsősorban az apa fellelősége volt. Az írástudás a zsidóság körében már az ókortól kezdve elterjedt. A tehetősebb neológ zsidó családok a XIX. század végétől leányaik taníttatására is nagy hangsúlyt fektettek, sokan közülük egyetemi diplomát is szereztek. A vallásgyakorlatban a második jeruzsálemi Szentély lerombolásakor változás történt, az áldozatbemutatást felváltotta az imádkozás elsőrendűsége. Házasságjog az óhéber társadalomban A nemi érettséget lányoknál 12 évre, fiúknál 13 évre tették. Az „atya házának felépítése” értelmében az asszony lépett be a férjének családközösségébe, s gyermekei a férj nemzettségéhez tartoztak. A házasság célja a nő „hazavezetése”, a feleség a férjének tulajdona volt. Az Ószövetség jogrendszerében a személyiségi jogok elsőbbséget élveztek a birtokjogokkal szemben, mely a gyengébbik nem védelmét célozta meg a férfiúi önkénnyel szemben. A párválasztást atyai irányítás és a közösségi érdekérvényesítés jellemezte. A lány szinte soha, de a fiú is alig szólhatott bele a kiválasztásba. A törvény tiltotta az idegen elemekkel kötött házasságot. Szigorú tabu alá esett a vérrokoni házasság is. A papok házasságát szintén a törvény szabályozta. A házasság előfeltétele volt a „ketubá” készítése, mint afféle házassági szerződés kötése. Az esküvői szertartást lakoma követte, ami hét napon át tartott. A válást a mózesi törvénykezés megengedte. A paráznaságot szigorúan büntették, mely hitük értelmében isteni ítéletet is vont maga után. A törvényes jogorvoslat a nyilvános megkövezés volt. Házasságkötés napjainkban Az érvényes házasság Talmud szerinti feltételei: a ketubá, a gyűrű és a házasság elhálása. Az eljegyzés jelöletlen karikagyűrűvel történik, amit a nő mutatóujjára húznak, mert az közelebb van a szívhez, mint a gyűrűsujj. A gyűrűhúzás két független tanú jelenlétében történik, aztán felolvassák a ketubát, melyet szintén tanúk kézjegye hitelesít, s melyet a menyasszonynak gondosan meg kell őriznie, mert nélküle nem élhetnek egy fedél alatt férjével. A házasságkötésnél nem feltétel a rabbi jelenléte, amennyiben megfelelő módon zajlik le, de a minjen, vagyis minimum tíz felnőtt férfi jelenléte elengedhetetlen. Nélkülözhetetlen eleme a tradicionális zsidó esküvői szertartásnak a hüpe, az a menyezői baldachin, ami a bibliai idők sátorát idézi. A menyasszony hétszer körbe megy a vőlegény körül, szimbolizálva a teremtés hét napját, majd a jobb oldalán áll meg. A hét áldás A házasságkötés a sevá bráchot elmondásával lép érvénybe. A hét áldás után a vőlegény megitatja borral a serlegből mennyasszonyát, akinek ekkor lekerül az arcáról a fátyol. A pohártörés Az esküvői szertartás csúcspontja a pohártörés, mely a Szentély pusztulására emlékeztet, aminek hiányában a zsidó ember sosem lehet maradéktalanul boldog. Az esküvői ceremónia a Frigyláda kinyitásával fejeződik be. A házasság elhálása Két tanú jelenlétében az ifjú pár különvonul egy szobába, hogy elhálják a házasságot. Ezt követően kezdetét veszi a lakodalmi mulatság. A nászhét hét napon át tart, amikor az ifjú párt mindig más – más rokon vendégeli meg ünnepi lakomával. Az izraeliták halálhoz fűződő viszonyrendszere Az Isten az embert halandónak teremtette. A zsidók tisztelték a halottat, de nem alakult ki halottkultusz. A halál birodalma tisztátalannak minősült felfogásuk szerint, ugyanakkor élt a tudatukban, hogy az Isten szabadon rendelkezik élet és halál felett, ami reményt adott a feltámadásra. A feltámadás reménye segítette a halál elfogadását. A holttesteket nagy gonddal kezelték, hogy a lélek érezhesse általa a gondviselést. Lezárták a halott szemeit és csókkal búcsúztak el a holttesttől, lehetőleg még halála napján eltemették. Amennyiben személy vagy tárgy az elhunythoz vagy a sírhoz ért, egy hétig tisztátalanná lett. A halott elsiratása kezdetben jajveszékeléshez hasonlított, amik később siratóénekké alakultak. A hivatásos halottsirató asszonyok leányaikra is tovább örökítették tevékenységüket. Az ókori zsidók családi sírhelyekbe temetkeztek. A tehetősebbek barlangokban vagy a hegyoldalba vájt sziklasírokban helyezték el elhunyt családtagjaikat. A holttest elhamvasztása tilos volt. A gyász rituáléi közzé sorolható a ruha megszaggatása, zsákruha, szőrruha, mosatlan ruha viselése. Testüket porral, hamuval szórták be. Napjainkban a bibliai időkhöz hasonlatos módon, a szűkebb gyász időszaka hét napig tart, mely alatt a hozzátartozók süvét ülnek. A teljes gyászév a temetés napjától a jorcájt napjáig tartó időszakot jelenteti. Minden évben jorcájt napján szokás meglátogatni az elhunyt hozzátartozók sírhelyeit. Ezen túlmenően a zsidóság évente ötször emlékezik meg halottairól a mázkir szertartás keretében, melyek a következők: jom kipur, smini áceret, pészach nyolcadik napja, sávuot második napja és soá (holokauszt emléknap). A zsidó asszony kötelességei A zsidó háztartás motorja a családanya. Nagy a felelőssége, mert a gyermeknemzésen – és nevelésen keresztül kezében tartja a zsidó nép jövőjét. Élete három tórai parancs köré szerveződik. A parancsok a tűzzel, az élelemmel és a vízzel vannak összefüggésben. A tűz A szombati gyertyagyújtás a háziasszony feladata. Legkevesebb két gyertyát kell gyújtania a szombat tiszteletére. Minden szombatot a családtagokkal együtt, gyertyafény mellett megünnepelni, az élményt finom ételekkel, a hangulatot énekléssel fokozni, és zamatos kóser borral szinten tartani, ennél szebbet nehéz elképzelni. A szombati szertartás a családon beleüli kohéziót és a vallás iránti elkötelezettséget egyaránt erősíti. A chálá – vétel Szintúgy Tóra szerinti parancs a háziasszony életében kenyérsütés esetén vagy olyan tészták készítésekor, melyekhez sok liszt felhasználása szükséges. A chálá-t, mely egy meghatározott tésztaadag, a bibliai időkben a papok kapták. Napjainkban a chálá-t a háziasszonyok elégetik vagy gondosan elkülönítve becsomagolják, és a szemetesvödörbe dobják azt. A víz A vízzel kapcsolatos tórai parancs a mikvé használata. A kóser mikvé feltétele a természetes vízforrás és a rabbinikus felügyelet. A mikvében történő alámerülés a rituális megtisztulás aktusa, és nem a fizikai értelemben vett tisztálkodásé. Szigorú vallásjogi szabályozás ad eligazítást a nőknek, hogy miként cselekedjenek az alámerülés előtt, alatt és után. A kóserság normatívái A Tórán alapuló, a vallás által megkövetelt étkezési törvényeket a zsidóság Isten iránti elkötelezettségeként értelmezhetjük. Számtalan tabu között az legfontosabb a vérfogyasztás tilalma. A másik fontos szabályozás értelmében a húsos és tejes ételeket, valamint a tejjel és hússal kapcsolatos konyhai edényeket, eszközöket, tárgyakat, gépeket el kell különíteni. Ezért két mosogatóra, két hűtőszekrényre és két konyhaszekrényre van szükség a kóser konyhában. A tejjel és a hússal kapcsolatos konyhai eszközök és edények szín általi vagy egyéb jelöléssel vannak megkülönböztetve. A zsidó család asztalára kizárólag kósernek minősített húsból, kóser konyhai technológiával készített étel kerülhet. A hús vértelenítése áztatással kezdődik, majd sóágyon folytatódik, végül többszöri öblítést követően kerül feldolgozásra. A kóser tojás vérmentes. Csak felügyelet alatt fejt, kóser állatból származó tej fogyasztható. A hal és vadfogyasztásnak is megvannak a kritériumai. A halak közül csak a pikkellyel és uszonnyal rendelkezők jöhetnek számításba kóser étkezési alapanyagként. Az ünnepi étkezés rituális keretek között folyik. Az ünnepi asztal az oltár, az étel elfogyasztása pedig az áldozat szimbóluma. A szépen megterített asztalon a főételek mellet saláták és sütemények feltálalása jelenítik meg a háziasszony kreativitását. Nélkülözhetetlen és fontos szerepet tölt be az ünnepi lakomán Izrael szimbóluma, a kóser bor. A kóser borkészítés egyik kiemelkedő centruma a tokaji borvidék volt. A zsidó ünnepek királynője a Shabbat. Pénteken, naplemente után, gyertyagyújtással kezdődik a család és a pihenés ünnepe. Az ünnepi lakoma előtt a ház ura borral teli kehellyel a kezében áldást mond, majd sóba mártott barheszt kínál családja tagjainak. A jellegzetes péntek esti fogások egyike a töltött hal. A hal kóser vágás és a hús sózása nélkül is fogyasztható, ezért igazán közkedvelt élelem. Valamilyen formában mindig jelen van az ünnepi asztalon. A szombati ebéd elmaradhatatlan étele a sólet, ami egy egész éjszakán át fő kavargatás nélkül. A gyümölcs sem hiányozhat az ünnepi asztalról. A zsidó nők viselete A női viseletet a cniut szabályozza, a szó hétköznapi értelmezése: „erkölcsös divat”. A cniutban megfogalmazott vallásjogi szabályok három kategóriát zárnak ki az öltözködés terén: az alkalmatlan, a hivalkodó és a helytelen ruhadarabot. Alkalmatlan a testhez simuló, mélyen dekoltált vagy áttetsző ruha. Hivalkodó lehet a feltűnő színeket viselete. Tartózkodni kell a vörös vagy élénk színű ruhadaraboktól. A terebélyes hajkorona, az erős smink is kerülendő. Helytelen az öltözködés, ha igénytelen. Az ortodox asszonyok kizárólag hosszú szoknyát és a vállat, kulcscsontot eltakaró hosszú ujjú felsőruházatot viselnek. A férjes asszony hajának látványa csak férjét illeti meg, ezért egy ortodox nőnek kötelező haját elrejteni a férfiak elől fejkendővel vagy parókával.