A volt m. kir. miskolci 10. honvéd gyalogezred emlékezete
Absztrakt
A dolgozatom témája az első világháború emlékezetének feltárása a miskolci 10. honvéd gyalogezredhez kapcsolódva. Az ezred történetének legfontosabb forrása a 10-es honvéd tábori újság, amely elemzésével, valamint interjúk segítségével szeretném bemutatni, hogyan is alakult a honvédek emlékezetének fenntartása a politikai és társadalmi tényezők változásának tükrében. A dolgozat első részében az ezred történetét és a háború alatt keletkezett forrásait szeretném bemutatni. A második részben a háborút követően felállított monumentumokat és az azokhoz fűződő törvényi szabályozásokat ismertetem. A harmadik fejezetben pedig a szocializmus alatt tiltott megemlékezések rendszerváltás utáni újjáéledését vizsgálom, többek között hagyományőrzés és múzeumi kiállítások területén.