Puskás Öcsi mint brand

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatomban szeretném górcső alá venni a branding fogalmát, megvizsgálni, hogy az érzelmek milyen hatással vannak a fogyasztókra, illetve a personal branding folyamatát szeretném részletesen bemutatni. Fontosnak tartom ezeknek a fogalmaknak az alapos ismertetését, mielőtt belevágok egy „énmárka” elemzésébe. Dolgozatom második felében szeretnék írni az Aranycsapatról, mint emlékezethelyről mivel véleményem szerint még a 21. században is eleven az úgynevezett „csodacsapat” emlékezete. Itt megvizsgálom azt, hogy miként kapcsolódik össze az üzlet és a sport, hiszen a mai világban ez a két fogalom kéz a kézben jár, illetve igyekszem tiszta képet adni arról, hogy a rendszerváltás előtti Magyarországon milyen kapcsolat volt a két szegmens között. Végül pedig a personal brandigről szerzett ismeretim segítségével vizsgálom meg a „Száguldó Őrnagy” pályáját, a visszavonulás utáni éveket, és a halála utáni időszakot. Kutatásom előfeltevése az, hogy a jelentős sportolók, hírnevük segítségével, az internet és a televíziózás fénykora előtt is képesek voltak üzleti és gazdasági szerepvállalásra, hiszen a sport térnyerésével együtt nőtt az ágazat gazdasági és üzleti súlya is. Véleményem szerint Puskás Öcsi ahhoz a szűk körhöz tartozik, akik az információs forradalom világa előtt is sztárokká tudtak válni, és, hogy neki és a méltán híressé vált Aranycsapatnak mai napig kiterjedt emlékezete van mind a magyar, mind a külföldi sportkultúrában. A másik hipotézisem pedig az, hogy egy jól kialakított „énmárka” fennmaradhat a márkát felépítő sportoló halála után is. Mindkét hipotézisemet Puskás Ferenc példáján fogom bemutatni, és igyekszem alátámasztani ezeket a feltevéseket érvekkel és példákkal.

Leírás
Kulcsszavak
sport, brand, márka, emlékezet
Forrás