Azonos neműek házassága jogi és társadalmi szempontból
Absztrakt
Szakdolgozatomban a homoszexualitással és az azonos neműek házasságának témájával foglalkoztam. Az első fejezetben a homoszexualitáshoz tartozó fogalmakat ismertettem, valamint, hogy a történelmi korokban miként volt jelen. Megvizsgáltam, hogy a melegekkel szemben milyen deviáns viselkedések léteznek, miként éri őket diszkrimináció. Szemléltettem a médiában való szerepüket is, kifejtettem a házasság és a melegházasság fogalmát, majd megvizsgáltam a mellettük szóló érveket és ellenérveket. Bemutattam, hogyan vélekedik az egyház az azonos neműek házasságáról, majd összegyűjtöttem, hogy milyen jogok és törvények vonatkoznak a melegekre és kapcsolataikra Magyarországon és más országokban. Az utolsó fejezetben egy kutatást ismertetek, amelyet én végeztem arról, hogy miként vélekednek a szlovák és magyar állampolgárok a homoszexuálisokról.