A büntetőjog történetében 1810. évi francia kódex mondta ki először, hogy „elmebeteg személyek büntetőjogi felelősségre nem vonhatók”. Szakdolgozatomban arra a kérdésre keresem a választ, illetve a kutatómunkát annak érdekében végeztem, hogy meghatározzam ki számít a büntetőjogban elmebetegnek. Ennek kapcsán úgy döntöttem, hogy a legcélszerűbb az anyagi jogi szabályozás vizsgálatán felül, egy büntetőeljárás jogi kényszerintézkedésen, az ideiglenes kényszergyógykezelésen keresztül keresni a válaszokat. A témaválasztásom indoka igen egyszerű. Napjainkban számos olyan bűncselekményről hallunk, amelyekben a bíróság a döntését a beszámítási képesség hiányára, vagy annak korlátozottságára, illetve kóros elmeállapotra hivatkozva hozza meg. Ezek a bűncselekmények gyakran nagyon brutális, a társadalmat megdöbbentő események, amelyekre a számos állampolgár, közöttük én is a miérteket keresem.