A kisajátítás, különös tekintettel a termőföldek önkormányzatok általi kisajátítására

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szakdolgozati téma kiválasztásakor elsődlegesen azt vettem figyelembe, hogy olyan tárgykört válasszak, amellyel az eddigi rövid – valamivel több, mint másfél éves – praktizálásom alatt behatóbban találkoztam már, így ez keltette fel a leginkább az érdeklődésemet. A téma terjedelme és nagysága miatt nem törekedhettem a teljességre, ugyanakkor remélem, hogy egyfajta összefoglalást, iránymutatást adhat a szakdolgozatom címében megjelölt tárgykörben.

Ezen kívül álláspontom szerint a kisajátítás intézménye az a terület, ahol a tulajdonjog, annak alkotmányos védelme, másfelől a tulajdon közérdekű felhasználásának általánosan elfogadott igénye látványosan kerül szembe egymással, ily módon a jogintézmény szabályozásának általam kiemelt részeit, így különösen a kisajátítás feltételeit, a kisajátítás ingatlan-nyilvántartásbeli konstellációit, illetve a termőföldek önkormányzat általi kisajátítását igyekszem nagyító alá venni. A kezesség jogintézményének jelentőségét továbbá abban látom, hogy az eljárásban több szerv, személy vesz részt, így a procedúra során részt vesz a kisajátítást kérő maga, a kisajátítandó ingatlan tulajdonosa, a kisajátítási hatóság, a kisajátítási hatóság által megbízott igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő, valamint az ingatlanügyi hatóság, illetve a határozat bírósági felülvizsgálata esetében a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság.

Leírás
Kulcsszavak
kisajátítás, azonnali, teljes és feltétlen kártalanítás, termőföldek kisajátítása, széljegy
Forrás