Az invazív gombafertőzések száma az elmúlt pár évtizedben drasztikusan növekedett, mára komoly súlyú, megoldásra váró egészségügyi problémává váltak. Ezt az a tény is megerősíti, hogy a mortalitás igen magas, egyes fajok esetében a 60-70%-ot is elérheti. A szisztémás gombás fertőzések leggyakoribb okozói opportunista patogének, egészséges emberekben nem okoznak szisztémás megbetegedést, legyengült immunrendszerű egyénekben viszont patológiás folyamatokat indíthatnak el. Kórházi ellátáshoz kapcsolódó, nozokomiális megjelenésük jellemző. Az egyre nagyobb térhódításukat a nagyszámú prediszponáló tényezővel élő populáció tette lehetővé, ilyen a neutropénia, a sebészeti beavatkozás, transzplantáció, hosszú távú kórházi kezeléshez kapcsolódó katéterek alkalmazása, valamint az immunszuppresszív terápiás kezelés. Az invazív mikózisok legnagyobb részéért a Candida fajok tehetők felelőssé. A leggyakrabban izolálható faj a Candida albicans, a szisztémás fertőzések több mint feléért felelős, de az utóbbi években az ún. non-albicans fajok is nagyobb gyakorisággal fordulnak elő. Folyamatos kutatások és vizsgálatok folynak olyan terápiás szerek létrehozására, melyek hatékonyan képesek felvenni a harcot a gombás fertőzésekkel szemben, minél kevesebb mellékhatás és toxicitás mellett. Az amphotericin B (AMB) sokáig „gold standard”-nek számított az invazíz candidiasis és a candidaemia kezelésében, nephrotoxicitása azonban sok esetben limitálta alkalmazhatóságát. A legutóbb bevezetett gyógyszercsoport, az echinocandinok jó terápiás profilt és kismértékű toxicitást mutatnak, a 2000-es évek elejétől kezdve sikerrel alkalmazzák őket a klinikai gyakorlatban. A farmakokinetikai és farmakodinámiai tulajdonságok minél pontosabb megismerése elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy megállapíthassuk a hatékonyság és biztonságosság mérlegelésével az ideális dózist.