NATURA 2000 közösségi jelentőségű madárfajok elterjedése a hajdúsági tájvédelmi körzet vizes élőhelyein

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom elkészítése során a Dél-Nyírségi erdős puszták vizes területén lévő élőhelyekkel foglalkoztam, melyen 13 madárfajt vizsgáltam. Szerettem volna többet tudni Magyarország madarainak előfordulásáról és állományaik helyzetéről illetve a Dél- Nyírségben lévő vizes élőhelyekről. Ahol viszonylag kevés a kutatás, kevesebb figyelem összpontosul rá. Épp ezért tartottam vizsgálatát megfelelőnek. A felmérések célja, hogy megtudjuk milyen arányban és mennyire vannak elterjedve egyes fajok illetve, hogy adott madarak adott területeken jelen vannak e. Szakdolgozatomban nyílt vízű élőhelyhez kötődő madárfajok és nyílt vízű élőhelyek kerültek bemutatásra. Ehhez használtam fel a madáratlasz program adatbázisát.

Leírás
Kulcsszavak
vizes élőhely, közösségi jelentőségű madárfajok
Forrás