A pártfogó felügyelői vélemény, mint bizonyítási eszköz

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Azért tartom fontosnak tárgyalni ezt a jogintézményt, mert noha már korábban is fennálló eljárási cselekményként segítette az ügyészség vagy bíróság munkáját, bizonyítási eszközzé való emelése új tartalommal töltötte meg, jelentősége megnövekedett, hozzá tartozó szakirodalommal pedig csak ritkán lehet találkozni. Szakdolgozatomban rá kívánok mutatni a bizonyítási eszközökre, majd a pártfogó felügyelői feladatellátás és ezen belül a pártfogó felügyelői vélemény történeti előzményeire, az 1998-as büntető eljárási kódex és az új Be. ide vonatkozó szabályai közötti különbségekre és arra, hogy a pártfogó felügyelő szakértőként értelmezhető-e a büntetőeljárásban. Rá kívánok világítani arra is, hogy a szakértőre és a pártfogó felügyelőre milyen hivatásetikai szabályok vonatkoznak, és a felelősség miként alakul az esetükben, ha bűncselekmény egyébként nem valósul meg.

Leírás
Kulcsszavak
pártfogó felügyelői vélemény, bizonyítási eszköz
Forrás