Munkahelyi stressz vizsgálata védőnők körében

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Kutatásomban arra kerestem a választ, hogy a védőnőket több stressz éri-e munkahelyükön, mint az átlag magyar lakosságot, illetve van-e különbség a területi védőnők, illetve az egyéb területen dolgozó védőnők stressz szintje között. A védőnőket érő stressz mértékét a Koppenhágai Kérdőív a Munkahelyi Pszichoszociális Tényezőkről II (Copenhagen Psychosocial Questionnaire II, COPSOQ II) magyar verziójának segítségével mértem fel. Az eredményeket az Országos Munkahelyi Stresszfelmérés adataival vetettem össze, valamint a válaszokat a védőnők munkaköre (területi védőnők és egyéb területen dolgozó védőnők) szerint is összehasonlítottam. A zárt kérdésekre adott válaszok alapján a legtöbb dimenzió esetében a védőnők eredményei nem különböznek jelentősen az országos átlagtól. Számottevő különbség a munkatársaktól kapott támogatás, az igazságosság, valamint a munkatempó esetén figyelhető meg. Az eredmények azt mutatják, hogy a védőnők gyakrabban kapnak támogatást, segítséget munkatársaiktól, igazságosabban bánnak velük munkahelyükön és egész nap tempósabban kell dolgozniuk az országos átlagnál. A munkakörönkénti összehasonlítás során a munkahelyi követelmények esetén tapasztaltam lényeges eltérést a válaszok között. A megkérdezett területi védőnők többsége úgy véli, hogy gyakran egyenlőtlenül van felosztva munkájuk, mindig elmaradásaik vannak munkájukkal és gyakran nincs ideje minden feladatának elvégzésére. Ezzel szemben az egyéb területen dolgozó védőnők (vezető védőnő, CSVSZ védőnő, kórházi védőnő, iskolavédőnő, vegyes körzetben dolgozó védőnő) nagy része csak időnként tapasztalja a feladataik felhalmozódását, az elmaradást a munkájával, valamint azt, hogy nem ér feladatainak végére. Ezen kívül a területi védőnők stresszesebbek és elégedetlenebbek munkájukkal, mint az egyéb területen dolgozó kolléganőik.Mint minden foglalkozás esetén, így a védőnők körében is tapasztalhatók a munkahelyi stressz hatásai. A munkahelyi stressz létező probléma, amivel foglalkozni kell, hiszen munkavégzés szempontjából nemcsak a testi, hanem a lelki egészség is fontos, amelynek fejlesztésében a munkáltatóknak is fontos szerepe lenne.

Leírás
Kulcsszavak
stressz, védőnők, munkahelyi stressz
Forrás