Bár a szövetséges hadsereg Waterloonál aratott győzelme egy közösen elért siker volt, a legtöbb brit történész és regényíró műveiben egyedül az angolok érdemei kerülnek az előtérbe. Ezekben a szövegekben a holland-belga csapatokat és vezetőiket oly módon mutatják be, hogy az előnyös legyen az angol katonaság számára. Ez a nemzeti indíttatású megközelítés még a tizenkilencedik században alakult ki, de a mai napig uralja a Waterloo témakörében született leírásokat. Ez a megközelítés megjelenik az általam megvizsgált két műben, Georgette Heyer An Infamous Army (magyar kiadásban Háború és bálok) című történelmi-romantikus és Bernard Cornwell Sharpe’s Waterloo (Sharpe Waterlooja) című történelmi regényében, is. Bár a két regény között fellelhetőek különbségek is, egyértelműnek tűnik, hogy mindkét író elsődleges célja a saját honfitársainak előnyös bemutatása. A csata társadalmi és politikai hátterének, a külföldi csapatoknak, és a két műben megjelenített holland-belga tiszteknek a részletes, és többé-kevésbé előnytelen, leírásával a szerzők Wellington hercegének és saját fiktív főszereplőiknek az érdemeit akarják hangsúlyozni.