A szerződések érvénytelensége

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szerződések érvénytelensége a polgári jog meghatározó jelentőségű jogintézménye, amely a polgári jogalkalmazáson belül mindig is központi szereppel bírt. Az érvénytelenséggel kapcsolatos bírói döntések száma is kimeríthetetlen és a döntések sok oldalról a bírói gyakorlatban gyakori elemként megjelenő esetkörök megjelenítésével közelítik meg a jogterület ezen pontját. Dolgozatom első részében, a szerződések érvénytelenségével foglalkoztam, az érvénytelenség általános vizsgálatát és alkalmazási területének megjelölését követően az érvénytelenség két fő részterületének jellemzőit vettem vizsgálódásom középpontjába. Az érvénytelenségi okok rendszerén belül pedig a tisztességtelen általános szerződési feltételekkel foglalkoztam, mely szabályozási terület tekintetében kitértem a fogyasztói szerződésben lévő tisztességtelen feltételekre, az egyes tisztességtelen kikötésekre, továbbá a tisztességtelen általános szerződési feltétellel kapcsolatos közérdekű keresetek jellemzésére is.

Leírás
Kulcsszavak
szerződések érvénytelensége, tisztességtelen általános szerződési feltételek, szerződések érvénytelensége
Forrás