Korszerű hazai és nemzetközi korai fejlesztési eljárások

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szakdolgozat célja a korszerű hazai és nemzetközi korai fejlesztési eljárások– tervezett kutatás bemutatása. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy valóban meghatározó a gyermek első 3 éve, és kapcsolat áll-e fenn a korai fejlesztési eljárások és a gyermek fejlődése között. Valamint vizsgáljuk azt is, hogy a különböző terápiák elérhetők-e a bölcsődében. Emellett vizsgáljuk, hogy aki részt vett korai fejlesztésen annak mi volt az oka és a terápia végeztével a gyermek normálisan fejlődik a kortársaihoz viszonyítva.A korai fejlesztésre azoknak a gyerekeknek van szükségük, akinek a fejlődése eltér a vele azonos korúaktól. A szakemberek a hátrányok leküzdésére egy tervszerűen felépített fejlesztő programot állítanak össze. A programban szerepel gyógypedagógiai fejlesztés, tanácsadás és terápiás szolgáltatás is. A korai fejlesztésre ténylegesen akkor van szükség, ha a gyermek egy vagy több fejlődési területen elmarad az életkorának megfelelő szinttől: ez lehet a mozgásfejlődés, az értelmi fejlődés, a hallás- és látás fejlődés, a beszéd és nyelvi fejlődés, a szociális-, érzelmi fejlődés vagy a viselkedés.

Leírás
Kulcsszavak
korai fejlesztés, Dévény-módszer, kora gyermekkor, terápiák
Forrás